2015. február 4., szerda

A Fifty Shades sajtóanyagából: Miként találták meg Christian Grey megformálóját

EMANUELLEVY.COM | A film meghallgatását irányító Francine Maisler és csapata New York City-ben, Los Angeles-ben és Londonban keresgélt színészek után, ez utóbbi város volt az, ahonnan Jamie Dornan jelentkezett Christian Grey szerepére. Az ír színész, aki leginkább A hajszában nyújtott BAFTA-jelölt televíziós alakításáról és az Egyszer volt, hol nem voltban végzett munkájáról ismert, egy meghallgatási videót rögzített. A forgatókönyvet övező szigorú biztonsági intézkedések miatt, arra kérték a jelentkezőket, hogy egy másik filmből vett jelenettel készüljenek (Dornan a Tiszta románcból választott); csak a rostán átjutott jelentkezők kaphattak meg később bármit is, ami már a tényleges szkriptelt anyagból való. A széria mindenütt jelenvalósága kapcsán, Dornan megjegyzi: "Totálisan tisztában voltam a könyvekkel. Halottnak kell lenned, hogy ne hallj és tudja ezekről."
Az ígéretes videót követően, a színész Taylor-Johnsonnal Skype-on, míg De Lucával, James-szel és Brunetti-vel személyesen találkozott először Londonban. Dornan kérésére, a producerek egy hosszú beszélgetésre ültek le vele. "Úgy gondoltuk, hogy fontos, bárkik is fogják ezeket a szerepeket alakítani, üldözniük/le kell vadászniuk azokat, mert nagyon oda kell rakniuk magukat," magyarázza Brunetti. "Ha egyáltalán bármiféle aggodalom is felmerült volna, az nagyon problémát jelentett volna a produkciónak, és talán, folytatásokat illetően is." 
A könyv számtalan szereplője közül, James nagyon jól tudta, hogy két karakternek bizonyosan tökéletesnek kell lennie. Amikor arról kérdezték, hogy mi vonzotta Őt Dornanhoz Christian Grey szerepe kapcsán, azt válaszolta: "Csak látnod kell Jamie-t a vásznon, hogy tudd erre a kérdésre a választ. Egy igazán komor intenzitással és jelenléttel rendelkezik. Továbbá igencsak jóképű, szemrevaló, ami szintén nem utolsó dolog."
Dornan készen állt a számtalan kihívásra és tisztán látta, hogy Christian mindenkinek egy kicsit mást testesít meg. "Kívülről, Christian egy nagyon érdekes, erőteljes, befolyásos és lenyűgöző ember, számtalan üzleti érdekkel, a telekommunikációtól egészen a mezőgazdasági technológiákig, és mindezeket egy nagy vállaltbirodalmon keresztül irányítja. A birodalma különböző tartópilléreken nyugszik, és Ő hihetetlenül fiatal, hogy már ezen pozíciót betöltse. A világa a hatalomról, a befolyásról és a pénzről szól, és mindegyikből bőven van neki. De ahogy mélyebbre ásunk, rájövünk, hogy ezeknél jóval több van a személyiségében."
Miután szívélyes fogadtatásra lelet Angliában, Dornan Los Angelesbe repült egy személyes meghallgatásra Taylor-Johnsonhoz, egy olyan találkozóra, ahol összeengedték a már-beválogatott Dakota Johnonnal egy "kémiai felolvasásra." A maga részéről, a halk szavú színész beismerte, "Azonnal megtetszett Dakota. Maga módján valahogy tartózkodó, de lelkiismeretes, pontos és alapos, szóval egyszerűen csak nagyon jó. Valójában sajnáltam Őt, amikor a közös meghallgatásunk volt. Újra és újra végig kellett csinálnia ezeket a jeleneteket különböző srácokkal, és amikor a nap végén végre Én kerültem sorra, azt kértem tőle, hogy "Nézd, számomra/velem is egy újabb jó alakítást tudnál nyújtani?' És meg is tette." Majd hozzátette, "mint színész, olyan szerepek után kutakodsz, amik kihívásokkal járnak és mások. Ezelőtt Christianhoz hasonló figurát még soha nem alakítottam. Ő egy nagyon érdekes karakter, sok réteggel és mélységgel, és ez az amit akarsz: hűen, igaz módon ábrázolni Őt a képernyőn." Taylor-Johnsont eléggé megindította az a látvány, hogy a két színész közötti kémia működik és tudta, megtalálta a tökéletes Christiant Anának. (Johnson eredetileg Charlie Hunnammel volt összepárosítva, de a színész kiszállt a forgatás megkezdése előtt). A rendezőnő azt mondja: "Jamie Dornan fantasztikus, tökéletesen szabott Christan Grey. Sokat hozzátesz ehhez a karakterhez - eleganciát kölcsönöz neki, ugyanakkor pontosan megtestesíti Christian esszenciáját, azaz az Őt körülvevő enyhe titokzatosságot. Ennek oka, hogy Jamie-ben már eredendően megtalálhatók eme tulajdonságok. Ó egy rendkívüli színész és szakasztott úgy alakítja Christian Grey-t, ahogy azt kell." Fotó: JamieDornanLife

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése