2015. augusztus 20., csütörtök

James Foley rendezheti a Fifty Shades Darkert

Pár perce robbant a hír, miszerint az Universal Pictures és a Focus Features jövő hét elején ajánlatot tesz három direktornak, egészen pontosan James Foley-nak, Mark Pellingtonnak és Tanya Wexlernek a következő Fifty Shades film rendezésére. A három jelölt közül a legtöbb neves filmes szaklap (Deadline, The Hollywood Reporter, TheWrap) James Foley-t tartja a befutónak, aki számtalan House of Cards (Kártyavár) epizódot rendezett, amely sorozatnak egyébként Dana Brunetti a producere, illetve néhány film is, mint például a Lépéselőny, a Rettegés és a Vadidegen.
A jelöltek: Mark Pellington, James Foley és Tanya Wexler
A TheWrap információ szerint a stúdió kezdetekben ismét női rendezőt szeretett volna megnyerni a folytatásra, de végül úgy döntöttek, hogy a legjobbat fogják felkérni a munkára, aki a forrásaik szerint, nem más lesz mint Foley. A szaklap forrásai azt is elárulták, hogy elképzelhető az is, hogy a Darkert és a trilógia záródarabját, a Freedet együtt veszik fel, bár a forgatási menetrend még egyáltalán nem végleges és az sem világos, hogy Foley bevállalna-e egy ekkora projektet.

A folytatásokra Dakota Johnson és Jamie Dornan visszatér, a Darker forgatókönyvét ahogy az már ismert Erika férje, Niall Leonard írja. A film producerei pedig ismét Dana Brunetti és Michael De Luca lesznek.

2015. július 13., hétfő

Lezárva: Nyerd meg a Grey angol nyelvű változatát!

Lezárult a nyereményjáték, kisorsoltam a szerencsés nyertest, aki pedig nem más lett mint Soltész Anita. Gratulálok, már értesítettelek e-mailben. :) Köszönöm mindenkinek, aki részt vett a játékban. Nem gondoltam volna, hogy ennyi levél jön, ugyanis a könyv angol nyelvű volta miatt jóval kevesebbre számítottam. Hamarosan újabb játékkal jelentkezem, ahol több mint valószínű ismét könyvet esetleg még DVD/BD-t, talán CD-t is lehet majd nyerni. ;) 
Pár héttel ezelőtt találtam egy magyar webáruházat, ahol viszonylag olcsón hozzá tudtam jutni a Grey angol nyelvű változatához és akkor meg is ígértem a blog Facebook oldalán, hogy egy példányért majd nyereményjátékot indítok. Nos a hétvégén végre megérkezett a csomag, így eljött az idő, hogy kihirdessem a játékot. Nagyon egyszerű lesz ennek a menete: 4 kérdést teszek fel, mindegyikhez három lehetséges választ adok, nektek pedig csak annyi lesz a dolgotok, hogy a helyes betűkombinációt elkülditek  (a nevetekkel együtt!!) a beautifulshadesblog@gmail.com-ra! A tárgy mezőbe azt írjátok, hogy GREY (lehet kis-és nagybetűvel is). Fel szeretném mindenki figyelmét hívni, hogy egy embertől csak egy e-mailt fogadok el, magyarországi címmel kell rendelkeznie és be kell tölteni a 18. életévét (NAGYON FONTOS!! Hogy ezt valahogy ellenőrizni is tudjam, lájkolni kell a blog Facebook oldalát!) A nyereményjáték határideje: 2015. július 31-e, déli 12 óra!
Megjegyzés: a könyv angol nyelvű, szóval elsősorban azok jelentkezzenek, akik el tudják olvasni vagy olyasvalakinek szeretnék megnyerni, aki forgatni is tudja. :)

1. Mikor jelent meg hivatalosan a 'Grey' ebook valamint normál papír formátumban is az USA-ban és az Egyesült Királyságban?
P) 2015. január 1.   Z) 2015. február 14.  G) 2015. június 18.
2. Ki alakítja a Fifty Shades filmtrilógiában Christian Grey-t?
A) Charlie Hunnam R) Jamie Dornan  C) Robert Pattinson
3. Mi volt a "leánykori" vagy "fanfiction" címe a Fifty Shades of Grey-trilógiának?
E) Master of the Universe Q) Dark Master B) The Master
4. Melyik kanadai városban forgatták az első Fifty Shades filmet?
W) Ottawa Y) Vancouver T) Seattle
A helyes betűkombináció tehát a GREY volt. :)

Jamie Dornan a Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon

Ma kezdődtek el Jamie Dornan következő filmjének, az Anthropoid című II. világháborús dráma munkálatai Prágában, amely felvezetéseként még múlt hét csütörtökön a Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon megjelent a stáb egy része (beleértve Jamie-t is) és egy sajtókonferencia keretében a sajtómunkatársaival beszélgettek a készülő filmről. Jamie például elárulta, hogy a csehek nemzeti hőse Jan Kubiš karaktere áll hozzá a legközelebb, akit valaha is megformált és leginkább a történet hősiessége, a feláldozás motívumai vonzották ehhez a projekthez és az, hogy olyan átlagos embereket formálhatnak meg, akik olyasvalamiért küzdöttek, harcoltak, amiben igazán hittek. A sajtókonferenciát teljes egészében a fesztivál YOUTUBE-csatornáján nézhetitek meg, a hajtás után pedig jónéhány fotót találtok a prágai megjelenésről.

A történelmi dráma egyébként a Reinhard Heydrich elleni merénylet történetét meséli el – ennek kódneve volt az Anthropoid hadművelet. Heydrich SS tábornok volt a Harmadik Birodalom egyik legbefolyásosabb embere, sokak szerint őt szemelte ki Hitler utódjaként, és ő volt a Cseh-Morva protektorátus, vagyis a megszállt Csehország helytartó, vagy ahogy sokan hívták, a Prágai mészáros. A merényletet két Angliában kiképzett cseh katona hajtotta végre 1942 májusának végén – Jamie valamint Cilian Murphy őket formálják meg -, és amelyet brutális megtorlás követett, ekkor pusztították el például a Lidice nevű falut is, minden lakójával együtt. A filmet az Oscarra és BAFTA-ra is jelölt Sean Ellis (Metro Manila, Visszajáró pénz) rendezi, aki a forgatókönyvet Anthony Frewinnal (Kubrick menet) együtt jegyzi. A filmben feltűnik még Toby Jones, Harry Lloyd, Anna Geislerová és számtalan további ismertnek számító cseh színész is.

2015. július 1., szerda

Forgatási fotók Dakota Johnson filmjéhez, a 'How to be Single'-hez

Idén áprilisban kezdte el New York City-ben Dakota Johnson forgatni következő filmjét, a jövő év Valentin-napján mozikba kerülő How to be Single-t, amelyben többek között Rebel Wilson, Leslie Mann, Alison Brie oldalán láthatjuk majd. Múlt héten fejezték be munkálatokat és mivel rengeteg fotó látott napvilágot a bő 2,5 hónapig tartó forgatásról, csináltam egy összefoglaló posztot, amely során megpróbáltam kiválogatni Dakról 70 kedvenc fotót. Aki kíváncsi a maradék több száz felvételre és videókra az kattinson a DakotaJohnsonLife gyűjtőposztjára és napokra bontva böngészhet a paparazzik és a rajongók által készített fotók között.

2015. június 24., szerda

Kulisszák mögötti fotók a Fifty Shades forgatásáról

Sam öccse, Kristian Taylor-Wood (aki jómaga is fotógráfus) az elmúlt két napban soha nem látott fotókat osztott meg az Instagram profilján: az egyiken Jamie-vel és Dakotával látható, amely képet egyébként a film állófotósa, Chuch Zlotnick készített, míg a másodikon Jamie-t láthatjuk, amint a lakókocsijában olvassa a Fifty Shades forgatókönyvét. Kristian egyébként rajongói kérdésre válaszolva megírta, hogy nagyon szereti mindkettőjüket, Dakota igazán mókás személyiség, akit nagyszerű energia vesz körül, Jamie a való életben pedig jóval királyabb mint Christian, okos, nagyon vicces és hatalmas a szíve. "Bámulatos élmény volt velük és a világ legjobb filmes stábjával együtt dolgozni az egyik leggyönyörűbb városban a világon."

2015. június 12., péntek

A magyar Fifty Shades DVD/Blu-Ray megjelenési dátuma: június 17.

Idéntől a cseh illetőségű BONTONFILM veszi gondozásba az Universal Pictures és a 20th Century Fox filmjeinek magyarországi DVD- és BD-megjelenéseit - adta hírül ma sajtóközleményében a cég. Ennek apropóján bejelentették, hogy a Fifty Shades of Grey idehaza 4-féle formátumban kerül a boltok polcaira 2015. június 17-től - a szokásos "sima" DVD és Blu-Ray változat mellett Limitált Digibook változatban is megvásárolható lesz. A hajtás után megtaláljátok az egyes specifikációk részleteit (amik még nem véglegesek!)

Sima DVD változat - bővített- és moziváltozat | Ajánlott fogyasztói ár: 3.290 Ft
HANGOK:
- magyar - 5.1 (DD)
- angol - 5.1 (DD)
FELIRATOK: magyar, angol
EXTRÁK: 
  • Előzetes - A sötét ötven árnyalata előzetese 
  • Alternatív változat - Bővített változat alternatív befejezéssel (kb. 123 p.) - MAGYAR FELIRATTAL és HANGGAL

2015. június 1., hétfő

Jön a Fifty Shades of Grey Christian szemszögéből írt változata

E.L. James hivatalos oldaláról: Nagy örömömre szolgál bejelenteni, hogy ma a Vintage Ancor az alábbi sajtóközleményt hozta nyilvánosságra:

E. L. JAMES ÚJ FIFTY SHADES KÖNYV PUBLIKÁLÁSÁT JELENTETTE BE
New York, 2015. Június 1. - Közösségi oldalán ma a bestseller szerző, E.L. James bejelentette, hogy a világszerte kasszasikert aratott regényének, a Fifty Shades of Grey-nek új változatát fogja megjelentetni - ez alkalommal Christian Grey szemszögéből íródva. Az új könyv, címe GREY, 2015. június 18-ától - azon naptól, amelyre a rajongók Christian születésnapjaként emlékezhetnek - kerül publikálásra.
A Fifty Shades of Grey 2011-es megjelenése óta, olvasók ezrei kérlelték James-t, hogy  írja meg Christian szemszögét is. A Fifty Shades of Grey elmesélve Christian által bevezetőjében, James ahogy írja: "Ezt a könyvet azoknak szenteltem/ajánlom, akik esdekeltek... könyörögtek...  rimánkodtak... valamint fohászkodtak ezért." Ebben a változatban James lehetőséget kínál a rajongóinak, hogy ismét betekintést nyerhessenek a Fifty Shades világába, azonban ezúttal az érdekes és titokzatos főhős által.
"Christian egy bonyolult karakter," mondja James, "és az olvasókat mindig is rabul ejtette a vágyai, a motivációi, és a zavaros múltja. Továbbá bárki, aki valaha is élt párkapcsolatban nagyon jól tudja, minden történetnek két oldala van. Nagy öröm visszatérni eme boldog helyre - írni, együtt lenni Christiannal és Anával az univerzumokban, és együtt dolgozni ezzel a fantasztikus csapattal a Vintage-nél."
Az olvasók jól tudják, hogy Christian olyasvalaki, aki kontrollálja az élete minden területét. A világa makulátlan, fegyelmezett ugyanakkor üres - addig a pillanatig, amíg Anastasia Steele beesik az irodájába. Mi van ebben a lányban, ami magával ragadja? Miért nem tudja elfelejteni? Egy érzelmi vihar söpör végig rajta, amelyet nem tud felfogni és aminek nem tud ellenállni.
"A Fifty Shades of Grey egy olyan szerelmi történet, amely úgy  bűvölte az olvasókat, amelyre csak néhány könyv volt képes," mondta a Vintage Books kiadó és James szerkesztője, Anne Messitte, "úgyhogy amikor Erika megemlítette, hogy szeretné felfedezni Christian szemszögét és újra felnyitni a történetet, hihetetlenül izgatott váltam miatta és az olvasói miatt is. Ez a könyv is magában hordozza azon lenyűgöző, ellenállhatatlan tulajdonságokat, mint elődei, így alig várom, hogy a Fifty Shades rajongók ismét átéljék ezen történetet egy olyan perspektívából, amely után oly régóta ácsingóztak." [...]
Ahogy a korábbi könyvek James trilógiájából, úgy a Grey is hagyományos papír formátumban valamint eBook-formátumban szintén elérhető lesz.

Megjegyzés #1: a magyar megjelenésről egyelőre nincs információm, de mivel ahogy arról hallhatattok, olvashattatok az Ulpius-ház becsődölt, így kétséges a náluk lévő könyvek és azok folytatásainak sorsa. Ha megtudok valamit, megosztom veletek.
Megjegyzés #2: A LIBRI Kiadó Kft. megvette a Grey jogait, amit a tervek szerint 2015. december 1-jén akarnak piacra dobni. A borítója ugyanaz lesz, mint az angol nyelvű változatnak.

2015. május 11., hétfő

Készül a Fifty Shades Darker forgatókönyve!

Fotók: E.L. James és Dana Brunetti

2015. május 5., kedd

Dakota Johnson a 2015-ös MET Gála vörösszőnyegén

Ha május az azt jelenti, hogy itt az ideje a MET Gálának, amit a hagyományoknak megfelelően idén is a New York-i Metropolitan Művészeti Múzeumban rendeztek meg - témája pedig a kínai kultúra volt. Dakota Johnson [és Rita Ora] ismét meghívást kapott, akit ezúttal az angol divatújságíró és az amerikai Vogue európai részlegének feje, Hamish Bowles kísért el (Ő készítette például Dakota Vogue-interjúját, itt olvashatja el az, akinek kimaradt volna). Miss Johnson egyébként egy szuper Chanel Haute Couture ezüst-fekete miniruhát viselt egy egészen elképesztően cuki limitált kiadású Chanel Matrojska baba-táskával. További képeket és videókat a hajtás után találtok, Rita Oráról pedig ide kattintva.

2015. május 2., szombat

A 'Fifty Shades of Grey Remixed' album számlistája

FilmMusicReporter | A Republic Records új soundtrack albumot jelentet meg a Fifty Shades of Grey filmadaptációjához kötődően. Az album a bombasikerű eredeti soundtrack-album dalainak remix változatait fogja tartalmazni, amiket Kaskades, CANVAS, Praia, SOHN, Gazzo, Marian Hill és még sokan mások készítettek. A lemez szintén tartalmazza majd a Danny Elfman által írt Ana and Christian című score-dal Heavy Mellow által remixelt változatát is. A Fifty Shades of Grey Remixed album 2015. május 4-től lehet majd megvásárolni, ami már előrendelhető az Amazonon.

Az album tracklistája:
1. Undiscovered (Praia Remix) – Laura Welsh
2. Earned It (Fifty Shades of Grey) (Marian Hill Remix) – The Weeknd
3. Meet Me In The Middle (CANVAS Remix) – Jessie Ware
4. Love Me Like You Do (Gazzo Remix) – Ellie Goulding
5. Salted Wound (Oliver Kraus and Brian West Remix) – Sia
6. I’m On Fire (Robotaki Remix) – AWOLNATION
7. One Last Night (Hippie Sabotage Remix) – Vaults
8. Where You Belong (SOHN Remix) – The Weeknd
9. I Know You (Kaskade Remix) – Skylar Grey
10. Ana and Christian (Heavy Mellow Remix) – Danny Elfman

2015. május 1., péntek

TIME Magazin: Egyszerre rögzítik a Fifty Shades Darkert és Freedet?!

Az Universal Pictures elnöknője, Donna Langley a héten a The Hollywood Reporternek adott vadonatúj interjújában elmondta, hogy a 2017 februárjában mozikba kerülő Fifty Shades Darkert az első filmhez képest műfajilag már "sokkal inkább thrillerként" képzelik el. A Uni vezetője kitért az állítólagos kreatív nézeteltérésekre is, ami a stúdió, E.L. James és a rendezőnő, Sam Taylor-Johnson között alakult ki, de "csak a miheztartás végett," mondja "a film pontosan olyan lett, amilyen Én, a stúdió és a rendezőnk szerette volna, hogy legyen." Röviden szóba került Niall Leonard forgatókönyvírói kinevezése is: "Valójában Ő csinálta a vázlatát az első film szkriptjének, amiért ugyan nem lett kreditelve, de nagyon-nagyon jó munkát végzett."
A Time magazin online felületén szintén megjelent ezen hír kapcsán egy rövidke cikk, annyi plusz információval, hogy a forrásaik szerint a Fifty Shades Darker és Fifty Shades Freed egyszerre lesz leforgatva 2016 nyarán Vancouverben - mi egyébként logikusnak tűnő lépés lenne, de egyelőre kezeljük ezt az infót csak pletykának. :)

2015. április 30., csütörtök

2015. április 27., hétfő

Kulisszák mögötti fotók a Fifty Shades of Grey DVD/BD-jéről


Chilében már megjelent a Fifty Shades of Grey DVD/BD (legalábbis külföldi tweetek alapján) és elkezdték kiszivárogtatni a kulisszák mögötti anyagokat. Ennek folyományaként felkerült a netre majdnem 65 még soha nem látott BTS- és jelenetfotó. A magyar DVD/BD megjelenésére még mindig nem tudok semmit, de szerintem majd valamikor május végén/június elején dobják piacra.

2015. április 26., vasárnap

Teaser trailer a Fifty Shades Darkerhez

2015. április 24., péntek

Az első jelenetfotó a Fifty Shades Darkerből+a folytatások hivatalos bemutatási dátuma

Az Universal Pictures/Focus Features ma a CinemaCon-on bejelentette a Fifty Shades folytatások mikor fogja mozikba küldeni: a Fifty Shades Darkert 2017. február 10-től, míg a befejező részt 2018. február 9-től láthatjuk majd. Illetve az Access Hollywoodnak köszönhetően (videó) egy exkluzív fotót is kaptunk a második részből (úgy látszik azért dolgoztak előre a filmeken), amelyen a Jamie Dornan által megformált Christian Grey-t láthatjuk abban a bizonyos báli maszkban.

Itt a Fifty Shades of Grey mozifilm alternatív befejezése

Ahogy az várható volt, idő előtt kikerült a film beígért alternatív befejezése. A jelenetsor alatt egyébként Jessie Ware Say You Love Me című dala hallható (meghallgatom).

2015. április 23., csütörtök

Hivatalos: E.L.James férje írja a Fifty Shades Darker forgatókönyvét

The Hollywood Reporter Exkluzív - Mr. Fifty Shades akcióba lendül. E.L. James (Erika Leonard), a Fifty Shades of Grey trilógia szerzője, a férjét nyerte meg, hogy írja a meg a folytatás forgatókönyvét, adta hírül az éjszaka folyamán a The Hollywood Reporter. Niall Leonard, aki házasságban él és két közös fiúk van a brit írónővel, jómaga is író, illetve forgatókönyvíró. Olyan brit televíziós szériák szkriptjért felelt többek között mint az Air Force One Is Down, a Wire in the Blood. Illetve a nevéhez kötődik a Crusher című könyvszéria is. Valamint habár nem listázták, de dolgozott az első Fifty Shades-film forgatókönyvén is.
"Niall saját jogán is egy kiemelkedő író, jó néhány elfogadott/elismert munkával a háta mögött, szerencsések vagyunk, hogy csatlakozik a Team Fifty csapatához," írta Michael De Luca producer a THR-nek eljuttatott közleményben. [...] A közelmúltban olyan pletykák keringtek, hogy James maga akarta megírni a folytatás forgatókönyvét, de végülis a férje bevonása talán egy szerencsés kompromisszum tűnhet, mivel Ő rendelkezik a forgatókönyvírói tapasztalattal ellenben James-szel.

Niall tweetje a kinevezése kapcsán: "Sok köszönet a #FSoG rajongótábornak a számtalan jókívánságért. Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy érvényre juttassam/hűségesem átadjam ezt a csodálatos szerelmi történetet."

2015. április 20., hétfő

Újabb promóvideók a Fifty Shades of Grey DVD/BD-hez

2015. április 18., szombat

2015. április 8., szerda

2015. április 6., hétfő

A The Guardian interjúja és fotósorozata Jamie Dornannal

The Guardian | Hadley Freeman - Egy dolog rosszabb egy modell/színésznőnél, ahogy egy gunyoros vicc tartja, mégpedig egy modell/színész. És talán egyet is értettem ezzel, amíg nem találkoztam Jamie Dornannal. Jamie és Én pontosan egy évtizeddel ezelőtt váltunk barátokká, amikor Ő 22 éves volt, Én pedig 26 és egy közös barátunk mutatott be egymásnak egy bulin. Egyikünk sem, hogy őszinte legyek, volt akkoriban a legjobb formában. Neki össze volt törve a szíve, mivel akkor fejeződött be a hosszú kapcsolata Keira Knightley-val (nagyjából egy hónapba telt, hogy lássam mosolyogni) Én pedig azon mély meggyőződésemben fetrengtem, hogy ahogy a dolgaim alakulnak úgy a 20-as éveim nagyrésze veszendőbe megy amennyire és amilyen meglehetősen az csak lehetséges. Viszont valahogy, a saját személyes borúnkon át, egymásra találtunk.

2015. március 26., csütörtök

Hivatalos: Nem Sam Taylor-Johnson rendezi a folytatásokat

Hosszú huzavona után immáron hivatalosan is eldőlt: nem Sam Taylor-Johnson rendezi a Fifty Shades folytatásait, azaz a Fifty Shades Darkert és Fifty Shades Freed-et. A mai nap folyamán az alábbi közleményt juttatta el a legnagyobb médiumokhoz: "A Fifty Shades of Grey rendezése egy intenzív és hihetetlen utazás volt számomra, amiért rendkívül hálás vagyok. Köszönettel tartozom ezért az Universal Pictures-nek. Igazán közeli és tartós kapcsolatra tettem szert a szereplőgárda, a producerek és a stáb többi tagjával, különösen Dakotával és Jamie-vel. Bár nem térek vissza a folytatások rendezői székébe, nem kívánhatok semmi mást csak sikert annak, aki a második és harmadik film izgalmas kihívásait magára vállalja."
Valamint az is megerősítésre került, hogy Sam mellett a Fifty Shades forgatókönyvírója, Kelly Marcel sem tér vissza, de a két főszereplő, Jamie Dornan és Dakota Johnson továbbra is 100%-osan a folytatások fedélzetén van! via Deadline

2015. március 24., kedd

Május elején jön a Fifty Shades of Grey-film vágatlan verziója alternatív befejezéssel

Az Amerikai Egyesült Államokban 2015. május 1-jétől lehet majd digitálisan letölteni a Fifty Shades of Grey filmváltozatát, illetve egy héttel később azaz 2015. május 8-tól pedig annak DVD illetve Blu-Ray változatát megvenni. Fontos: a digitális illetve a DVD változaton csak a mozis verzió lesz elérhető, míg a Blu-Ray-en a mozis verzió mellett az UNRATED verzió is! A magyar megjelenésről egyelőre nincsenek információim.

Exkluzív Blu-Ray bónusz extrák:
  • Fifty Shades of Grey Unrated (Vágatlan) és Mozis Verziója 
  • A Fifty Shades of Grey világa
    • CHRISTIAN GREY: Merülj el Christian Grey világában és mi teszi őt annyira vonzóvá és titokzatossá
      • CHRISTIAN GREY PROFILJA: Filmklipekkel illusztrálva: Ki Christian Grey?
      • JAMIE DORNAN PROFILJA: Ismerd meg ezen ikonikus karaktert megformáló színészt.
      • CHRISTIAN LAKÁSA: Nappali, étkező, hálószoba, fürdő és a Vörös Szoba
      • CHRISTIAN GARDÓBJA: Bepillantás Christian öltözőszekrényébe.
      • EGY GAZDAG EMBER JÁTÉKSZEREI: Christian autói, repülője, helikoptere, és minden felismerhető elem a könyvből, most a képernyőn
    • ANASTASIA STEELE: Ismerd meg Anát és azt, hogy mi teszi Őt annyira ellenállhatatlanná és azonosulhatóvá 
      • MINDENT ANÁRÓL: Tudj meg többet Ana karakteréről
      • DAKOTA JOHNSON PROFILJA:  Ismerd meg az Anastasia Steele-t megformáló hihetetlen színésznőt
      • ANA VILÁGA: A főiskolai tanulóból miként válik egy olyan nő, aki luxus életet él Christian Grey-jel
      • ANA GARDRÓBJA: Bepillantás Ana öltözőszekrényébe.
  • E.L. James & Fifty Shades: Beszélgetés a Fifty Shades megálmodójával, megvitatva a regény történetét és azon élményeit, amit a film elkészülte közben szerzett. Kövesd a szerzőt a New York-i premier vetítésre és ahogy a film bemutatásra került a rajongók számára. 
  • Fifty Shades: The Pleasure of Pain: Beszélgetés a BDSM konzultánssal és egy teljeskörű bemutató a kellékmesterrel. 
  • 360°-os körbevezetés Christian és Ana lakásában beleértve a Vörös Szobát is 
  • Zenei videóklipek Skylar Grey-től, The Weeknd-től és Ellie Gouldingtól 
  • The Weeknd "Earned It" című videóklipjének kulisszái mögött
    Blu-Ray és DVD bónusz extrák:
    • A Fifty Shades of Grey Világa —Barátok és Család: A szereplőgárda profiljai beleértve Eloise Mumfordot, Max Martinit, Marcia Gay Hardent, Luke Grimest, Jennifer Ehle-t, Victor Rasukot és Rita Orát
    • A kulisszák mögött:  Kövesd végig a rendező Sam Taylor-Johnsont, a producerek, E.L. Jamest, Mike De Lucát és Dana Brunettit, a színészeket Jamie Dornant és Dakota Johnsont valamint a stáb többi tagját a film elkészítésének folyamatán, beleértve egy őszinte beszélgetést a történet legnagyobb kihívást jelentő aspektusairól.

    2015. március 13., péntek

    Jamie Dornan: 2016 tavaszán kezdődhet a második rész, a Fifty Shades Darker forgatása

    A Daily Mailnek exkluzív interjút adott Jamie Dornan és ismét* megerősítette a brit napilapnak, hogy semmi sem igaz azon hírekből, hogy nem tér vissza a Fifty Shades trilógia folytatásaira, mert a felesége nem engedi neki. "Totál hülyeség az egész, persze előre elolvasná a forgatókönyveket, de teljes mértékben támogatja a Fifty Shades-szel kapcsolatos munkámat." Azon pletykákon is nevet, amik arról zengnek, hogy egyáltalán nem jön ki Dakota Johnsonnal, sőt egyenesen utálják egymást. "Nem velünk forgatták volna le a filmet, ha kettőnk között kémiai problémák lettek volna... bármit is jelentsen a "kémia." Számtalan akadályt meg kell ugranod, hogy elnyerj egy ilyen szerepet, szóval csak úgy nem válogattak volna be kettőnket." Továbbá Jamie elárulta, hogy jelen állás szerint valamikor 2016 tavaszán kezdenek neki a Fifty Shades Darker forgatásának és egyelőre nem tudja, hogy Sam Taylor-Johnson visszatér-e a rendezői székbe.

    Megjegyzés: Ez egyébként egybecseng a The Hollywood Reporter szerdán megjelent cikkével: az ő forrásaik szerint is azt mondták Jamie-nek és Dakotának, hogy 2016-nál előbb nem valószínű, hogy nekiláthatnak a tényleges munkálatoknak, mert a rendező-probléma mellett a forgatókönyv sincs kész. Így az első részhez hasonlóan a második is Valentin-napján kerülne bemutatásra, csak 2017-ben.

    *Amikor 2-3 hete erről szóltak a hírek, Jamie a sajtósán keresztül megüzente, hogy nagyon örül, hogy jól teljesít a film a jegypénztáraknál és alig várja, hogy elkezdődjenek a második rész munkálatai.

    Az On Screen Style interjúja a Fifty Shades jelmeztervezőjével, Mark Bridges-zel

    On Screen Style: Mi vonzotta a Fifty Shades-ben?
    Mark Bridges: Elsősorban a rendező, Sam Taylor-Johnson, akinek kedvelem a művészi és fotográfusi munkáját. Másodsorban pedig nagyon sok kosztümös munkám van, szóval végre szerettem volna egy olyat, ahol a történetet jelenkori ruhák segítségével meséljük el. Ez egy nagyon klassz kihívás volt, mert modern, szóval azt akarod, hogy valósnak, igazinak tűnjön, de a lehető legreálisabb értelemben.
    On Screen Style: Anastasia ruhatárát illetően hol kezdte el a munkát?
    Mark Bridges: Amikor először látjuk az egy kínos szituáció. A munkát egyébként mindig a lábbelik kiválasztásával kezdem, abban a jelentben Ana csizmát visel, mégpedig egy Fiorentini+Baker darabot. Ami több mint valószínű, hogy jóval drágább mint amit egy Ana-féle lány hordana és megengedhetne magának, de talán ez a lehetőség állhatna a lehető legközelebb a valósághoz. Egy még súlyosabb, komolyabb cipő szerintem furcsábban hatott volna. A harisnyával és a rövid selyem szoknyával, ami ha mozog egyébként csinosnak tűnik, együtt nem igazán hat szuperszexisen. A blúz Liberty of London anyagból készült, ami valahogy régimódi benyomást kölcsönöz, plusz a belső oldalát használtuk, szóval úgy tűnik mintha egy használtruhaboltból lenne vagy már nagyon régóta viselné. Ehhez adtam hozzá a zsinóros kabátot. Azt akartam, hogy esőkabátnak érződjön, de azon kabátok képzetét is átadja, mint amiket az iskolabuszra váró gyerekek viselnek. Szóval egyszerre képviselve az újszerűséget és régimódiságot.

    On Screen Style: Miként jellemezné azt a megjelenést, amit Anastasiánál célzott meg?
    Mark Bridges: A fő célom az volt, hogy megmutassam a külsejében is a benne zajló változások szakaszait azaz, hogy egy fiatal lányból miként válik igazi nő.

    2015. március 9., hétfő

    Dakota Johnson a Christian Dior párizsi divatbemutatóján

    A hétvégén Dakota Johnson a Christian Dior párizsi divatshowján és privát vacsoráján, valamint a CFDA/Vogue koktélpartiján vett részt Diane Furstenberg, Lorde és francia színészek úgy mint Laetitia Casta, Katie Toledano valamint a luxusmárka vezetőinek, Sydney Toledano és Raf Simons oldalán. A hajtás után a szokásos módon több fotót és videót is találtok.

    2015. március 4., szerda

    2015. március 1., vasárnap

    A teljes Satuday Night Live Show Dakota Johnsonnal


    A show második felét, a promóvideókat, egy kimaradt jelenetet illetve a Dakotáról készült jó minőségű promófotókat a hajtás után találjátok. Megjegyzés: Idő és energia híján fordítás, összefoglalás nem lesz hozzá.

    2015. február 27., péntek

    A filmben hallható összes szám felcsendüllésének sorrendjében

    Put a Spell On You by Annie Lennox - Nyitójelenet
    Undiscovered by Laura Welsh - Ana hazaérkezik az interjúról
    Call Me by St. Paul And The Broken Bones (Meghallgatom) - Ana és Kate készül a buliba, Ana megkapja az első kiadású Tess of the D'urbervilles-t
    Tribe (Feat. Jesse Boykins III) by Theophilus London (Meghallgatom) - Klubjelenet
    Rude by Terence Coles & Leon "Roccstar" Youngblood (Meghallgatom) - Klubjelenet
    Meet Me in the Middle by Jessie Ware - Ana és Christian rányit Kate-re és Elliotra
    Love Me Like You Do by Ellie Goulding - Charlie Tango
    Bachianas Brasileiras No. 5 by Enrique Batiz - Ana először Christian lakásában
    Salted Wound by Sia - Ana elveszíti a szüzességét
    Concerto in D Minor After Alessandro Marcello, II. Adagio by Bach - Christian a zongoránál I.
    Beast of Burden by Rolling Stones - Ana reggelit készít
    Earned It (Fifty Shades of Grey) by The Weeknd - Christian hazaviszi Anát
    Awakening by Free&Easy (Meghallgatom) - Ana visszajön a mosásból
    Haunted by Beyoncé - "Örülök, hogy megismerhettelek" szexjelenet
    The Sermon by Hampton Hawes (Meghallgatom) - A diplomaosztó utáni fogadás
    She's On Fire by Bo Saris (Meghallgatom) - Ana és Christian pezsgőzik
    I'm On Fire by Awolnation - "Christian Grey és egy barátja" újság-jelenet
    Crazy In Love (2014 Remix) by Beyoncé - Az első Red Room szexjelenet
    Witchcraft by Frank Sinatra - Ana és Christian táncol
    Nights in Motion by Scott Senn - Ana és Carla koktélozik
    One Last Night by Vaults - Vitorlázórepülés
    Prelude No 4 In E Minor Op 28 by Chopin - Christian a zongoránál II.
    I Know You by Skylar Grey - Stáblista
    Where You Belong by The Weeknd -Stáblista

    A Danny Elfman által írt score-számokat nem írtam bele, mert azok abban a sorrendben hallhatóak, ahogy a lemezen is szerepelnek.

    2015. február 26., csütörtök

    A Yahoo! interjúja Dakota Johnsonnal

    K: Dakota, hatalmas várakozás övezte ezt a filmet. Milyen érzés, hogy az egész világon végre bemutatásra került a mozikban?
    JOHNSON: Nagyon izgalmas, és megkönnyebbülve érzem magam, hogy végre láthatják az emberek. Büszke vagyok arra a munkára, amit elvégeztem ebben a filmben és mindazokra is, akik ennek a megalkotásában részt vettek. Egy olyan filmet próbáltunk létrehozni, amelynek megvan a maga művészi integritása ugyanakkor elnyeri a tetszését a könyv rajongóinak, akik annyi energiát fektettek ebbe és most végre láthatják, hogy vajon teljesítettük-e az ehhez fűzött reményeiket. Öröm látni, hogy az emberek mennyire felspanoltak és izgatottak emiatt.
    K: Úgy tekintesz a Fifty Shadesre mint csak egy merész szexuális kapcsolatról szóló történetre vagy annak középpontjában alapjában véve a valódi romantika áll?
    JOHNSON: Ez egy hihetetlen szerelmi történet egy erőteljes férfiról és nőről, aki keresztülesik ezen az átváltozáson és sokkal inkább öntudatára ébred, ahogy a sztori kibontakozik. Nagyon büszke vagyok Anára. Egy erős nőnek látom, aki maga hozza meg a döntéseit és nem fél arra az útra lépni, amit Grey kínál számára. Intelligens és kíváncsi, hogy felfedezze ezt (a BDSM) világát, amiről azelőtt semmit sem tudott.
    K: Milyen élmény volt együtt dolgozni Jamie Dornannal?
    JOHNSON: Jamie fantasztikus volt! Mindig nagyon támogató és védelmező volt irányomba. Míg a forgatáson voltunk nagyon sokat nevettük együtt, ami mindent sokkal könnyebbé és egyszerűbbé tett. Nagyon kedves és udvarias volt, nem is kívánhattam volna jobb személyt a közös munkához, főleg az intim jelenetek felvételéhez.

    2015. február 24., kedd

    Összefoglalás: Sam Taylor-Johnson Jamie-ről, Dakotáról, Charlie Hunnam távozásáról és a Fifty Shades-ről

    Még a londoni promó alkalmával a MagicFM reggeli rádiós műsorának vendége a Fifty Shades of Grey rendezőnője, azaz Sam Taylor-Johnson volt. Mivel nagyon szeretem Sam-et hallgatni és amúgy is kevés anyag van fent a blogon az által mondottakról, szóval írtam nektek erről egy rövidke összefoglalást. :)
    A 7 perces interjú során Sam elmondta, hogy a Fifty Shades teljesen különbözött attól, amit eddig valaha is csinált - pedig már elég sok mindenen túl van. "Nagyon intenzív élmény, utazás." Jamie-ről csak csupa jót tud mondani: kedves, jóindulatú, de nagyon különbözik Christiantól. Sam megjegyezte, hogy nem elsősorban azért esett végül rá a választás, mert fizikailag megfelel Mr. Grey szerepére, azaz a könyvben leírt jellemzésre, hanem mert egy igazán mélyen érző, lelkes személyiség. Mindezek tetejében még nagyon vicces is, és ez a nagyon erőteljes jelenetek során nagy segítségnek bizonyult, szóval igazán élvezetes vele együtt dolgozni. Valamint nagyon védelmező, óvó is: ahogy elkiáltották, hogy "Ennyi!" már rohant is Dakotához, hogy betakarja a fürdőköpennyel vagy valami mással. 
    Az E.L. James-szel és a közte kialakult súrlódások kapcsán Sam elmondta, hogy valóban harcoltak egymással, de mégis hogy képzelhetjük azt, hogy ne lett volna Erika védelmező a víziója, az általa megalkotott világgal, karakterekkel kapcsolatban? Ez természetes, mondja Sam, hozzátéve hogy teljes mértékben tisztelettel akart hozzányúlni az alapanyaghoz, viszont a saját vízióját is meg akarta valósítani a vásznon. Minden egyes nap együtt kellett dolgozniuk, így a kreativitásukból adódó feszültség jelen volt, de végülis megtalált a középutat. 
    Szóba került Charlie Hunnam távozása is: a műsorvezető azt kérdezi Samtől, hogy szerinte a csillagokba volt -eírva, hogy végül Jamie lett Christian? Sam Charlie-t nagyszerű embernek és fantasztikus színésznek tartja, nagyon elkeseredett amikor visszamondta a szerepet, de nagy áldás, hogy végül Jamie csatlakozott a produkcióhoz. Sam mást már egyáltalán nem tud elképzelni Christian szerepére.
    Dakota sem maradt ki a dicséretekből: Sam született színésznőnek tartja, aki csodálatos és brilliáns és mint színész önön maga - hiába híres és tehetséges színészek a szülei és a nagyanyja - is megállja a helyét. A meghallgatáson teljesen lenyűgözte Sam-et, mert már akkor pontosan tudta és megértette Anastasia karakterét. Sam pedig tudta: megtalálták Anát, de nem adhatták oda rögtön neki a szerepet, mert teljes mértékben meg kellett bizonyosodniuk arról, hogy biztosan nincs jobb nála - ezért 15 vagy még több színésznőt meg kellett nézniük.
    A folytatásokról: mélyreható beszélgetése még nem volt a stúdióval erről, de ha a reményeik beteljesülnek (és be is teljesültek) nagy siker lesz a film, akkor megcsinálják a trilógia maradék két részét is. Leszerződött ezekre? Azt mondja Sam, hogy hivatalosan még nem, de már a kezdetekről meg van/volt ennek a lehetősége/opciója, de most egyelőre egy kicsit pihenni szeretne és a 4 lányával törődni.

    2015. február 23., hétfő

    Dakota Johnson a 2015-ös Oscar-díjátadón

    Magyar idő szerint tegnap éjszaka tartották meg a 87. Oscar-gálát, aminek Dakota Johnson illetve Rita Ora aktív résztvevője volt. Dakota konferálta fel Adam Levint, míg Rita előadta Oscar-jelölt dalát a 'Grateful'-t (megnézem | képek). Mellettük még ott volt a Fifty Shades producere Dana Brunetti (képek) valamint a Vanity Fair Oscar-partiján Sam Taylor-Johnson a férjével, Aaronnal (képek). Az ezúttal piros Yves Saint-Laurent ruhában pompázó Dakotáról a hajtás után találtok jó sok fotót és videót.

    2015. február 22., vasárnap

    Az I-D magazin interjúja Dakota Johnsonnal

    I-D Magazin | Don Johnson és Melanie Griffith lányaként, és a Hitchcock múzsa Tippi Hedren unokájaként, Dakota Johnson mindig is sikerre volt ítéltetve. A texasi Austinban született 25 éves szépség fiatalságát modellkedéssel valamint színésznői karrierjének egyengetésével töltötte. 1999-ben szerepelt a Tűzforró Alabamában, majd pár évvel ezelőtt a rövid életű szitkomban, a Ben&Kate-ben; illetve mindezek mellett Jason Segel szexfüggő (látod, hova vezet?) barátnőjét az Ötéves Jegyességben; de kis szerepekben feltűnt A közösségi hálóban és a 21 Jump Street - A kopasz osztagban is. Röviden, milliónyi mérföldre volt attól, hogy a széles közönség számára is ismertté váljon, ezért is volt annyira sokkoló amikor beválogatták Anastasia Steele szerepére, annak a filmnek a főszerepére, amely elkerülhetetlenül az év egyik legmegosztóbbja (hordányi dühös tüntetővel a londoni premieren) lesz, azaz a Fifty Shades of Grey-ére. Egy hét telt el a film bemutatása óta és máris Dakota Johnsonról tweetel a fél világ: az egyik fele dicséri, amiért a karakterét a hatalom és a kontroll képességével ruházta fel és megakadályozta az áldozattá válásban, míg a másik fele elítéli, amiért szerepelt vállat ebben a filmben, amely állítólag az erőszakot propagálja - és amely kapcsán Dakota szeretne egyszer s mindenkorra tiszta vizet önteni a pohárba.

    Milyen volt megszokni a filmet övező felhajtást?
    Ez őrület. Nem hiszem, hogy ehhez valaha is hozzá lehet szokni. Ha megtörténik, akkor azt hiszem komoly bajok vannak veled.

    2015. február 20., péntek

    E.L. James maga írná a Fifty Shades Darker forgatókönyvét?

    Egy héttel ezelőtt mutatták be a Fifty Shades trilógia első részének filmadaptációját, azóta viszont mindenkit, vagyis a rajongókat biztosan az érdekli mikor láthatják a második részt a mozik vásznain. Jelen pillanatban úgy tűnik, erre még jó darabig várni kell, ugyanis a Variety legújabb értesülései szerint E.L. James még több kontrollt szeretne a folytatás felett, egészen pontosan Ő maga szeretné megírni a Fifty Shades Darker forgatókönyvét, viszont a széria megfilmesítési jogait birtokló Universal Pictures/Focus Features inkább ismét egy profi szkripterezőre bízná ezt a feladatot - habár a források szerint Kelly Marcel újbóli felkérése nagy valószínűséggel nem fog megtörténni, ugyanis miután megkérték Patrick Marbert, hogy finomítson a már kész szkripten, megneheztelt a stúdióra és a készítőkre, és ezért sem vett részt a Fifty Shades sajtókörútján. A Variety megkereste Marcelt, de nem kívánt nyilatkozni az ügyben.
    Ha ez még nem lenne elég, a Variety illetve a Hollywood Reporter a stúdióhoz közel álló forrásai Sam Taylor-Johnson visszatérésére sem fogadnának nagy tételben, annak ellenére sem, hogy még a Today Showban úgy nyilatkozott a rendezőnő-fotográfus, hogy a folytatás "fedélzetén" van. Ennek oka, hogy nem felhőtlen közte és E.L.James között a viszony, miután mindketten nagyon ragaszkodnak az általuk helyesnek vélt vízióhoz - Erika azt szerette volna, hogy a film sokkal szexibb, explicitebb legyen, tehát sokkal könyvhűbb, míg Sam nem szerette volna ha a filmből csak egy S&M szexfesztivál kerekedjen ki.  Egyébként az elmúlt hetekben adott interjúk során azt egyikük sem tagadta, hogy igencsak meg kellett egymással küzdeniük a forgatás idején.

    Ha hamarosan nem jutnak dűlőre, a filmes magazinok szerint 2016 év végénél vagy 2017 év elejénél előbb biztosan nem láthatjuk majd Ana és Christian történetének második fázisát.

    Megjegyzés: Dakota Johnsonnak és Jamie Dornannak mindhárom részre aláírt szerződése van, bár igencsak kellemetlen helyzetbe hozzák őket azzal, ha nem tűzik ki minél előbb a második rész forgatásának kezdési dátumát, mert így nem igazán tudnak elköteleződni más nagyobb projektekre.

    2015. február 19., csütörtök

    A HELLO! magazin rövid interjúja Jamie Dornannal

    Mielőtt elfogadtad volna Christian Grey szerepét, mennyit tudtál a Fifty Shades of Grey-ről?
    Nos, természetesen tisztában voltam a könyvek létezésével, de nem olvastam azokat. Viszont imádtam leforgatni a filmet és nagyon élveztem a Dakota Johnsonnal közös munkát. A színészek furcsa emberek és gyakran időbe telik kiismerni a másikat, de Dakota és köztem nagyon szoros kapocs alakult ki.

    Milyen érzés volt egy olyan valakit megformálni, aki ennyi nő fantáziájának tárgya?
    Christian egy fantázia szülte figura, olyasmi mint egy szuperhős - olyan ember, mint Ő nem létezik, szóval ez enyhítette a nyomást. Mindezek mellett a "férfi szépség megtestesítőjeként" van jellemezve, de ezzel senki sem tud versenyezni, habár azt hiszem George Clooney elég közel áll ehhez. Kizárt, hogy mindenkinek az elképzelésének meg tudjak felelni, szóval ezzel nem is igazán próbálkoztam.

    Elégedett vagy azzal, ahogy kinézel?
    Nem. Nézd, évekig modellkedtem és ez állítólag segít abban, hogy kevésbé legyél feszélyezett a testeddel kapcsolatban. De mindenki máshoz hasonlóan Én is elégedetlen vagyok a kinézetemet illetően. A gyerekkorom azzal telt, hogy nagyon vékonynak és kicsinek éreztem magam, de manapság is, nem számít, hogy mennyit edzek és hogy a fotósok azt mondják, "Óóó, jól nézel ki," mert nem változtatja meg azt a tényt, hogy amikor a tükörbe nézek, csak azt a vézna kölyköt látom és ezt az érzést nem szeretem.

    2015. február 18., szerda

    Összefoglalás: Dakota Johnson a David Letterman Showban

    A Fifty Shades utópromóciójaként Dakota Johnson tegnap este David Letterman esti showjának vendége volt, ahol totálisan zavarba hozta a műsorvezetőt. Ugyanis a beszélgetés során szóba került Dakota anyukája, Melanie Griffith is: "Anyu azt mondta nekem, hogy nagyon-nagyon kedvel téged. De tényleg!"
    "Tudom... elárulok neked valamit, volt idő, amikor az anyukád állandóan a show vendége volt," válaszolta erre Letterman, úgy mint egy szerelem ittas kisiskolás. "Nagyon szerettem anyukád," folytatta a műsorvezető. "Hozott neked egyszer egy bilincset is," emlékeztette Dakota. Végül folytatva az ugratást rákérdezett, "Szóval, Te vagy az apukám?"
    A közönség ezt nevetéssel és tapssal jutalmazta, Letterman pedig csak bólogatott és mosolygott. Dakota után persze kedvesen emlékeztetett mindenkit, hogy az igazi apukája a Miami Vice sztárja, Don Johnson.
    Dakota később elárulta Lettermannak, hogy a szokatlan keresztnevét azután kapta (egy családi baráttól elcsenve, aki a saját gyerekét szerette volna Dakotának elnevezni, de végül a lány kisfiú lett és a Jackson nevet kapta), miután az apukája nemet mondott a Ruby névre. "Apu úgy gondolta, hogy a Ruby Johnson úgy hangzik, mint egy sztripper neve."
    "Hol itt a probléma?" kérdezte Letterman, a közönség persze ismét nevetésben tört ki. "Igen, úgy értem, tekints csak a karrieremre," reflektált erre nevetve Dakota.

    Egyelőre csak az alábbi rövid videónk van a műsorból, de ahogy kint lesz az egész hozom, és ha elhangzik még benne valami érdekes, kiegészítem a posztot. Időközben kikerült az interjú második fele, a hajtás után megtaláljátok, ebben már a Fifty Shades-ről beszélgetnek benne: pontosabban arról, hogy milyen sokáig tartott a meghallgatási folyamat, Charlie kiszállásáról és reméli, hogy a folytatásokat is meg tudják csinálni.

    2015. február 16., hétfő

    Entertainment Weekly: Beszéljünk arról a bizonyos befejezésről

    Entertainment Weekly | Spoiler veszély: Ha nem olvastad a könyvet, vagy még nem láttad a filmet és nem szeretnéd tudni miként végződik, akkor most hagyd abba az olvasást.
    Miután két órán át épült Christian Grey és Anastasia Steele között a kapcsolat, a Fifty Shades of Grey-film számtalan nézőt lepett meg a meglehetősen váratlan lezárásával. A film utolsó néhány jelenetében Ana megkéri Christiant, hogy mutassa meg neki mi az a legrosszabb dolog, amit el kellene viselnie a férfi játszószobájában. Miután Grey 6-szor csapást mér rá egy nadrágszíjjal, a lány az éjszakát könnyek közt tölti, majd reggel elhagyja Christiant. Távozva a lakásából, Ana belép a liftbe, majd türközve az első találkozásukat, látjuk ahogy az ajtók becsukódnak....majd a vászon elsötétül. Igen, tényleg így végződik a film. És igen, többé-kevésbe így is történnek az események a könyvben.

    Pontosabban, a lapokon, a jelenetsor úgy kezdődik, hogy Christianra egy szomorú dal játszása közben talál Ana, amely végül egy beszélgetéshez vezet arról, hogy a férfi miért vágyik arra, hogy megbüntesse és elutasítja a lány azon kérését, hogy magyarázza el, miért is olyan, amilyen. Ana képtelen a férfit maga mögött hagyni, így megkéri Christiant, hogy mutassa meg neki, a lány szavaival: "Büntess meg. Tudni akarom, hogy mennyire lehet rossz." Ismerősen hangzik?

    Február 28-án Dakota Johnson lesz az SNL házigazdája!

    Tegnap ünnepelték a Saturday Night Live (SNL) - késő éjszakai élő televíziós szkeccs komédia és variety show - fennállásának 40. születésnapját, amelyen maga Dakota Johnson jelentett be, hogy február 28-án Ő lesz a műsor házigazdája. Aki látott már pár SNL részt, az tudja, hogy nagyon vicces tud lenni illetve mindig az adott házigazda köré építek fel a showt, szóval egészen biztos, hogy jó pár Fifty Shades-szel kapcsolatos szkeccs és poén is lesz.

    BOX OFFICE: Kasszát robbantott a Fifty Shades of Grey

    Amerikában csütörtöktől vasárnapig bezárólag a Fifty Shades of Grey összesen 85 millió dollárt hozott a jegypénztáraknál - megdöntve a februári rekordot, amit előtte a Mel Gibson által rendezett Passió tartott a maga 83,9 milliójával -, míg nemzetközi szinten 172 millió dollárt - Szingapúrt, Hong-kongot és Tajvant kivéve mindenhol első helyen nyitott. A nemzetközi területeket figyelembe véve a legjobban Európában (Egyesült Királyság, Spanyolország, Franciaország, Magyarország*, Oroszország) szerepelt, ezzel tehát a Fifty Shades minden idők legtöbbet hozó R besorolású filmjévé vált, valamint 2015 legnagyobb nemzetközi nyitányát produkálta és a második legnagyobb, szintén nemzetközi hétvégi nyitóbevételét szállította az UNIVERSAL Pictures/Focus Features számára. Egy másik rekordot is meg kell említeni, Sam Taylor-Johnson az első női rendező, akinek filmje valaha is ekkor nyitóbevételt tudott produkálni.

    Összesen tehát a hétvégén 266,4 millió dollárnyi bevételt termelt a trilógia első része, ami jóval felülmúlta a várakozásokat.

    Jövő: Ma ünneplik Amerikában az Elnökök napját, ez azt jelenti, hogy a 85-es nyitás felugorhat 90-91  felugrott 94,4 millióra, illetve még öt nagy területen (pl. Dél-Korea, India) csak ezután mutatják be. A jóslatok szerint viszont hamar visszaesik majd a film iránt az érdeklődés, de az össz 350+ milliós bevétel majdnemhogy biztosnak mondható, ami nem rossz egy 40 millió dollárból+marketingköltségek készült film esetén.

    *Itthon minden idők legnagyobb nyitását jegyzi a Fifty: szerda óta összesen 192 918-an ültek be rá, ez forintosítva 264,8 milliót jelent. (Magánvélemény: az UIP nagyon belenyúlt a tutiba, de hogy nem érdemlik meg az is biztos.)

    2015. február 14., szombat

    Twitter Kérdezz-Felelek Dakota Johnsonnal és Jamie Dornannal

    A Fifty Shades minkét főszereplője tartott a promóció alatt egy-egy Twitter kérdezz-feleleket. Dakota egészen pontosan tegnap a Glamour UK profilján keresztül, Jamie pedig még múlt héten a sajátján, amikor a New York-i press junket folyt. Mindkettő fordítását a hajtás után megtaláljátok.

    Összefoglalás: Jamie Dornan a The Graham Norton Showban

    Majdnem pontosan 1 évvel ezelőtt volt a The Graham Norton Show vendége Jamie Dornan (megnézem), a Fifty Shades of Grey londoni promóciója részeként pedig pénteken ismét ellátogatott az egyik legnépszerűbb brit televíziós műsorba. A show egyik legviccesebb része az volt, amikor egy életnagyságú Christian Grey tortából Jamie megkóstolt egy darabot. "Finomabb mint képzeltem," mondta nevetve. Az interjú során továbbá elmondta, hogy mielőtt elkezdtek a Vörös Szobában forgatni, eltöltött ott magában egy kis időt, hogy megszokja a környezetet, magáénak tudhassa. Valamint ismét kihangsúlyozta, a Fifty egy majdnemhogy klasszikus szerelmi történet (két olyan ember szerelmét meséli el, akik nem lehetnének együtt, de azzal, hogy mindketten változnak, működni fog a kapcsolatuk), persze mindezt egy kis S&M-mel megfűszerezve. Bemutatták a vaskereskedéses jelenetet, ami kapcsán Jamie elmondta, hogy nagyon szórakoztató volt azt felvenni, mert az egy igazi boltban dolgoztak, szóval össze-vissza turkálhatott mindenféle cuccban. 

    2015. február 13., péntek

    Összefoglalás: Az USA TODAY interjúja Dakotával és Jamie-vel

    Jamie arról, hogy milyen a kapcsolata Dakotával: "Egyszerű vele kijönni - édes, aranyos. Azonnal megvolt közöttünk a szikra. Ez nagyon fontos, főleg annak tekintetében, ami ránk várt. Ha nem kedveltük volna egymást, nem is kaptam volna meg Christian szerepét. Azért válogattak be, mert úgy gondolták, ez működni fog. Dakotával baromi jól megférünk egymás mellett. Mostanra már a barátomnak mondhatom."
    Dakota azon jelenetről, amikor ki van kötözve az ágyhoz: "Az érzékeid elveszik, ahogy be van kötve a szemed és ki vagy kötözve. Ez egy igazán érdekes agygyakorlat." Ahogy a rendező azt kiáltja "Ennyi!", azt mondja, "még mindig ki vagy kötve és persze elvakítva és nem épp a legkényelmesebb pozícióban. A saját kis privát otthonodban teljesen más, mint ezen élményeket megélni egy filmes környezetben - nagyon nehéz volt." Ezért, ahogy a színésznő mondja, volt az átlagnál is fontosabb, hogy meg legyen a kapcsolata és bizalma színészkollégájában. Egy rakás hollywoodi top színésszel olvasott fel együtt, mielőtt Dornan találkozott vele. "Furcsa volt, mert azon a ponton már rengeteg pasival végigcsináltam a meghallgatást. Jamie viszont nagyon nyugodt és vicces volt. Képes volt tartani velem a lépést a viccelődésben, és ez nagyon sokat jelentett."
    Jamie, Dakota és Sam Taylor-Johnson a meztelenkedésről: "Néha eléggé ideges vagyok emiatt," mondja Dakota. "Na nem azért, mert szégyenkeznék a testem miatt. Szerintem egyébként is jóval kevesebb nőnek kellene szégyent éreznie a teste miatt. Viszont nyilvánvalóan, félelmetes dolog annak a tudata, hogy a világon rengeteg ember fog teljesen meztelenül látni. De az nem Én vagyok, úgy értem ez nem olyan, mintha a szobámba, a magánéletembe lesnének be és úgy figyelnének." Jamie azt mondja, hogy nem érzi magát a meztelenkedés miatt iszonyatosan kényelmetlenül. "Van egy eléggé hosszú felvétel a fenekemről. Nem éreztem magam baromi kínosan emiatt, amikor láttam a filmet. Az az enyém. Ennyi. Csak abban reménykedsz, hogy a végeredmény szexi és érzéki.
    Ez is volt a célja Sam Taylor-Johnsonnak, a Fifty Shades of Grey rendezőjének. "Nem öncélú vagy obszcén akartam lenni, soha nem is állt szándékomban, hogy kizsákmányoljam őket vagy a testüket. Ez volt az egyetlen módja, hogy elnyerjem a bizalmukat - azaz azzal, hogy szexjelenetek érzékiek, gyönyörűek és erotikusak lesznek. Nem kell, hogy explicit legyél."
    A hírnévről: Taylor-Johnson nem aggódik, hogy a filmet övező elképesztő figyelem hirtelen a színészei fejébe szállna és őrült egomániássá változtatja őket. "Jamie higgadt, nyugodt pasi. A hírnév egyszerűen  csak átfolyik majd rajta. Dakota a legédesebb ember a világon - csak a gyerekekkel akar játszani és együtt lenni a családdal. Mindketten nagyon is két lábbal állnak a földön."
    Arról a vádról, hogy a könyv és a film a nők elleni erőszakot propagálja: "Ez olyasmi, ami kapcsán Sam és Én is igazán megfontoltak voltunk és nagyon fontos volt számunkra, hogy megmutassuk, kidomborítsuk: Ana nem áldozat. Semmilyen módon sem használják ki és erőszakolják meg. Minden tökéletesen közös megegyezésen alapulva történik."
    A film sokkoló zárójelenetének felvételéről: "Brutális volt. Azaz a pillanat, amikor Christian ráeszmél, hogy 'Mégis mi a franc baj van velem?'" Jamie megjegyzi, hogy természetesen nem Dakotát ütötte a szíjjal, hanem egy vánkost, párnát, de így is nagyon kemény volt számára azon jelenet felvétele.

    2015. február 12., csütörtök

    Képek, videók a Fifty Shades of Grey londoni premierjéről

    Elérkeztünk a Fifty Shades utolsó premierjéhez, amit Londonban tartottak meg ma este. Dakota Johnson ezúttal egy csodaszép fehér Saint Laurent ruhában pompázott, mellette Jamie Dornan pedig egy Alexander McQueen öltönyben. A szürke szőnyegen természetesen ott volt E.L. James, Sam Taylor-Johnson és Dana Brunetti producer is. A hajtás után szokás szerint jó sok képet találtok.

    Kibeszélő: Fifty Shades of Grey (A szürke ötven árnyalata)

    A mai naptól "veszíthetjük el az irányítást" avagy "adhatjuk át magunkat" Mr. Grey-nek a magyar filmszínházak vásznain. A kérdés pedig az, hogy ez ténylegesen sikerült-e azon két óra alatt amit a film kínál? Sam Taylor-Johnsonnak illetve az Universal Pictures/Focus Features stúdiópárosnak sikerült-e a rajongók elvárásainak megfelelni és azokat kielégíteni? (Mert lássuk be, ők/mi vagyunk itt a fontosak, nem pedig a kritikusok.)

    Alább a kommentekbe várom a mindenre kiterjedő (alakítások, zene, rendezés, kedvenc jelenetek stb.) véleményeket. Ellopva a film jelmondatát: Barbi fogad titeket! :))

    Összefoglalás: Dakota Johnson a Jimmy Fallon Showban

    A Fifty Shades férfi főszereplőjét, Jamie Dornant már meginterjúvolta Jimmy Fallon a The Tonight Showban (erről az összefoglalást ITT olvashattátok), tegnap pedig Dakota Johnsonon volt a sor. Igazából a műsor során a filmmel kapcsolatban semmi új nem hangzott el (Jimmy ezt is szétröhögte, nem tudom mi van mostanában ezzel az emberrel :D), főleg Dakota családjáról beszéltek: kapott is egy trófeát, mert a családja generációját tekintve Ő a harmadik (Melanie Griffith és Tippi Hedren után), aki szerepelt a The Tonight Showban. Dakota nagyon örül neki, azt mondja életében soha semmilyen trófeát sem nyert még. Az interjú végén pedig "Bármi lehet szexi"-t játszottak, aminek lényege, hogy nagyon nem szexi mondatokat kell vadítóan, csábítóan előadni. 

    Berlinale: Fotók és videók a Fifty Shades of Grey világpremiérjéről

    Amikor nagyon sokunk tegnap este a filmet nézte, akkor már javában zajlott a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon a Fifty Shades of Grey nemzetközi világpremierje, amelyen természetesen ott volt Dakota Johnson (egy szuperszexi fekete Dior ruhában), Jamie Dornan valamint Sam Taylor-Johnson, E.L. James, Dana Brunetti és az Universal/Focus Features fejesei. A hajtás után rengeteg fotót találtok, illetve videókat.

    W Magazin: Sam Taylor-Johnson kulisszák mögötti fotói

    A W Magazin márciusi számában jelent meg egy jó adagnyi kulisszák mögötti fotó, amiket Sam Taylor-Johnson készített a Fifty Shades of Grey forgatása közben. A legtöbbhöz egy-két mondatos kommentárt is fűzött a rendezőnő, ezeket megtaláljátok a hajtás után.

    2015. február 10., kedd

    MTV AFTER HOURS: Ki a valószínűbb, hogy...

    Megérkezett kedvenc MTV riporterünk, Josh Horowitz press junket interjúja (vagyis jelenleg most csak annak egy része), amit a Fifty Shades sztárjaival készített. Az After Hours nevezetű szegmensben arra kellett Jamie-nek és Dakotának válaszolnia, hogy 'Ki a valószínűbb, hogy...
    elcseszi a szöveget?
    Dakota: Jamie.
    Jamie: Dakota.
    Dakota: Nagy bajba kerülök emiatt.
    Jamie: Persze, hogy engem mondott. De kétségkívül Dakota az.

    Összefoglalás: Jamie Dornan a Jimmy Fallon Showban

    New York-i idő szerint tegnap este a Jimmy Fallon által vezetett The Tonight Show vendége Jamie Dornan volt. A majdnem negyedórás perces interjú során szóba került Jamie szülőhelye Holywood (így persze a Hollywood is) valamint az a 10 évvel ezelőtti időszak, amikor még Eddie Redmayne-nel próbáltak szerencsét Los Angelesben, a Calvin Klein kampánya, ami miatt ráaggatták Az arany torzó becenevet, Don Rickles humorista, stand-up-os iránti szenvedélye, illetve az általa aláírt fotó ami a fürdőkádjánál van kirakva (azt mondja, azért került oda, mert a ház többi falánál - amik betonból vannak - a szögek egyszerűen mindig elhajlottak (és egyébként sem valami jó ezermester), a fürdőszobában pedig gipszből van a fal, szóval csak oda tudta felhelyezni. Jimmy szarrá röhögte magán ezen, 'Persze ember "gipszből"... a gyertya fölé.' Az interjú végén pedig egy úgynevezett 50 Accents of Grey-t játszottak, aminek lényege, hogy a Fifty-könyvből vesznek különböző idézeteket és azokat más és más akcentussal kell felolvasni.

    2015. február 9., hétfő

    Ana és Christian ruhatára: Szerződés | Vacsora | Nyakkendő

    Kiadtak három extra videót, amelyben az Oscar-díjas Mark Bridges, a Ffity Shades of Grey jelmeztervezője röviden mesél: az Ana által, a  szerződés megtárgyalásakor viselt nagyon szűk szilvaszínű ruhájáról, a Grey családi vacsorán viselt barackszínű chiffon ruhájáról (amit Bridges saját kezűleg tervezet és Faye Dunaway. A Thomas Crown-ügyben viselt öltözéke ihletett) valamint Christian szürke nyakkendőjéről, amire rengeteg darab átnézése után akadtak. A legtöbbje vagy túl sötét vagy túl világos volt, vagy épp fényes, de soknak a textúrájával, vagy élénkségével akadt gond. Végül ráakadtak az olasz gyapjúból készült tökéletes darabra, ami nem vonja el Jamie arcáról a figyelmet, és arra is megfelelően erős, rugalmas, hogy Christian ki tudja vele Anát kötözni az ágyhoz.

    2015. február 8., vasárnap

    Fifty Shades of Jellyfish? avagy Sam Taylor-Johnson medúzái

    A héten a Guardianban is megjelent egy hosszabb lélegzetű interjú a Fifty rendezőnőjével, Sam Taylor-Johnsonnal - az egészet nem fordítom le, aki szeretné ITT elolvashatja - és volt benne egy nagyon érdekes rész. E szerint a film egyik fantázia jelenetében szeretett volna medúzákról készült felvételeket használni, de ezek végül a vágószoba padlóján végezték, miután az Universal vezetői szerint túlságosan furcsa, érthetetlen lett volna a nézőknek. "Elmentünk ebbe a gyönyörű akváriumba, és ott voltak ezek a medúzák. Annyira szexuálisak, ahogy egyszerűen csak látod őket a tartályban mozogni és a folyékonyságukkal. Tulajdonképpen volt egy jelenet, ahol belépünk Anastasia világába, a fejébe, a gondolataiba és ezeket a medúzákat láthattuk volna a képernyőn. Gyönyörű volt, nagyon impresszionista. De mindenki azt kérdezte, 'Mi a francot keresnek azok a medúzák ott?'" emlékszik vissza. "Nem voltam boldog, hogy el kell engednem ezt [az ötletet]. De értettem és láttam, hogy tényleg nem működne a szélesebb nézőközönség tekintetében."
    Sam Taylor-Johnson fotói azokról a bizonyos akváriumi medúzákról

    Összefoglalás: Az Independent interjúja Sam Taylor-Johnsonnal

    Forrás: Independent.co.uk | Figyelem: az utolsó két bekezdés spoilert tartalmazhat!
    A rendezői szék elnyeréséről: "Bementem a megbeszélésre, és azt gondoltam, hogy tetszik nekik a vízióm a megközelítésem," emlékszik vissza. "Másnap reggel 8 órakor már jött a hívás: 'Oké, megkaptad a munkát - délben hivatalosan is bejelentjük.' Olyan volt mint ráugrani egy nagy sebességű vonatra és az ajtók bezáródnak mögötted. Nem vagyok olyan tapasztalt rendező, szóval persze volt néhány pillanat amikor azt gondoltam, 'Ez jóval nagyobb annál, amit kezelni tudok.' Ugyanakkor nem is vagyok a beijedős ember, aki kihúzná magát végül a kihívás alól."
    A filmet övező nagyfokú biztonságról: "Senkinek sem mutathattam meg," mondja. "A legfrusztrálóbb dolog, ami valaha is történhet veled, hogy nem kapsz visszajelzést." Egyike volt annak a néhány embernek, aki láthatta a filmet, az a férje, Aaron Taylor-Johnson volt: "Aaron vagy már ezerszer látta. A forgatókönyvtől kezdve egészen az utolsó munkafolyamatig velem együtt dolgozott rajta. Szükségem volt valakire, akivel megoszthatom az ötleteim és valamiféle visszacsatolást ad - legyen az negatív vagy pozitív."
    Jelenetek kihagyásáról: A regény néhány szexuálisan igencsak részletgazdag történése elkerülhetetlenül kimaradt a filmből. Dornan például korábban elmondta egy riporternek, hogy a "szerszáma" a szerződése szerint a kamera látószögén kívül maradt, továbbá a hírhedt epizód a könyvből, amire rendszerint úgy hivatkozunk mint 'A tampon-jelenet,' nem is került leforgatásra. "Ezeknek a jeleneteknek a szexualitásról és érzékiségről kell szólnia, de egy film nem lehet pontosan mint ahogy az a papírlapokon megelevenedik," ismeri be a rendező. "Habár, a Focus és az Universal érdemére váljon, hogy szabad kezet kaptam és azt mondták, "Forgasd le pontosan úgy ahogy szeretnéd, szükség esetén pedig majd megvágjuk."

    Videóinterjúk a New York-i press junketről + fordítás

    A Fifty Shades stábja péntek óta folyamatosan adja az interjúkat a világ összes médiuma számára, ezek közül már néhány napvilágot látott, de a nagy részük jövő héten fog ránk zúdulni. Egyelőre mindenféle fordítás nélkül rakom be a videókat és ebbe a posztba is fogom gyűjteni azokat. A legfontosabbak, legérdekesebbek alá megpróbálok majd valamit írni, de az összeset biztosan nem fogom tudni feldolgozni, ráadásul felesleges is lenne, mert egy idő után ugyanazok kérdések merülnek fel és a válaszaik is hasonlóak lesznek, csak más körítésben.

    A film végre bemutatásra kerül, hogy érzed magad? Megkönnyebbült és izgatott vagyok. Milyen volt a folyamat számodra? Annyira szokatlan, érdekes, klassz és őrült. A New York-i vetítésen imádták a rajongók a filmet, milyen érzés ez számodra? Nagyon különleges, tudod igazán keményen dolgoztunk ezen a filmen, megpróbálva a művészeti integritást fenntartani miközben hűségesek, odaadók vagyunk a rajongói kívánságok iránt. Ez nagyszerű érzés. Mindenki nagyon szenvedélyes ezen film iránt, miért volt számotokra fontos, hogy helyesen és jól csináljátok meg? Mikor olyan komponenseket kezelsz együtt, mint ez a szerelmi történet és ez az őrült szubkultúra, akkor nagyon óvatosan kell hozzáállnod, és persze ki kell elégíteni a rajongói igényeket is, ami eléggé fontos volt. Sokan vannak, akik nagyon-nagyon szeretik ezt a könyvet, tulajdonképpen imádják, de azért mássá is akartuk tenni, egy igazi, valódi filmmé. Milyen volt együtt dolgozni Jamie Dornannal és megosztani vele ezt az élményt? Remek, azt hiszem nagyon szerencsések vagyunk... nem is kívánhattam volna jobb személyt, hogy együtt csináljam és éljem át ezen dolgokat. Nagyon megbízható, kedves, barátságos, udvarias, vicces - egyszerűen fantasztikus. Mi teszi Samet tökéletessé ezen film megrendezésére? Sam a legcsodálatosabb ember [a világon], egy igazi művész, a világot valami gyönyörű módon látja, igazán megérti minden összetevőjét, rétegét a filmnek - az érzelmi pontokon át a humoros momentumokig, a szexualitását és azok különbözéségét. Mindent tőle telhetőt megtett, hogy ez a film rendkívüli és gyönyörű legyen. Az utolsó kérdés: melyik jelenet miatt vagy a legizgatottabb, hogy végre lássa a közönség, a rajongók? Először is, alig várom, hogy lássák azt az átváltozást, amin ezen karakterek átesnek, fizikailag és öltözködés szempontjából... nem is igazán így kellene ezt kifejeznem... szóval fizikailag, testileg... illetve nagyon várom, hogy lássák a szerződés megtárgyalásának jelenetét, mert véleményem szerint az egy teljes új, más oldalát mutatja meg a karaktereknek. Illetve a Vörös Szoba miatt is izgatott vagyok, mert annyira csodálatos és szép, minden benne igazán részletgazdag és különleges, hihetetlen munkát végeztek el rajta.

    2015. február 7., szombat