2014. március 15., szombat

Angelina Jolie is rendezhette volna a Fifty Shades of Grey-t

Bustle.com - 2012 júniusában elterjedt az a pletyka, miszerint Angelina Jolie azon rendezők között szerepel, akik fontolásra vették, hogy elvállalják a Fifty Shades of Grey filmadaptációjának dirigálását. Persze akkor senki sem vette ezen híreket túlságosan komolyan, hisz már annak a felvetés is, hogy az Oscar-díjas színésznő-rendező üljön az E.L. James által írt bestseller direktori székébe abszolút különösen/idegenszerűen hatott. Vagy annyira azért mégsem?
Az Entertainment Weekly legújabb interjújában Anthony Breznican ugyanis rákérdezett Jolie-nál arra, hogy mégis mennyire bizonyultak ezen pletykák igazaknak: mennyire volt valójában közel ahhoz, hogy elvállalja a film rendezését - a színésznő pedig meglepően reagált, fülig elvörösödött. "Én - Én csak -," mondta Jolie nevetve miközben rázta a fejét és teljesen elpirult.
Brenznican azonban nem hagyta annyiban a dolgot, így Jolie egy újabb hosszabb nevetéssel teli szünet után elmondta, hogy A vér és méz földje (In the Land of Blood and Honey) után úgy érezte, ha ismét rendezésre adná a fejét, akkor annak egy bizonyos fajta filmnek kellene lennie. Majd a többnyire mindig ékesszólóan megnyilvánuló színésznőtől még több "um" és "én csak" érkezett, miközben azért hozzátette Sam Taylor-Johnsont csodálatosnak tartja és alig várja, hogy lássa mit hozott ki a 50 Shades-ből.
"Néhány történetet jobban mesélek el mint mások, szóval ki tudja?" tette hozzá végül Jolie. Ez azt jelenti a 50 tekintetében, hogy az esetleges folytatás során Jolie neve ismét porondon lehet? Számunkra elképzelhetetlennek tűnik, bár azt se hittük soha, hogy tényleg fontolóra vette az első rész rendezését...

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése