2014. április 27., vasárnap

MTV News: Rita Ora Dakota Johnsonról és a karakteréről, Miáról

Eredetileg Rita Ora csak szerepelni szeretett volna a Fifty Shades of Grey filmzenei albumán, ám végül megkapta Mia Grey, Christian adoptált húgának a szerepét. "Mia azon emberek egyike, akik bármi is történjen Christiant feltétel nélkül szeretik. Nem tud még a fantáziáiról, de rendkívüli módon kötődik hozzá és imádja." mondta Ora az MTV News-nak adott legújabb interjújában. A brit énekenső elismerte, hogy a szerep sok munkát, kitartást igényelt tőle, főleg azért mert Mia két különböző nyelv mestere. "A szerepre először is egy kis francia nyelvtanulással készültem fel, majd az amerikai akcentus elsajátítása következett, és tulajdonképpen azzal, hogy ne Önmagam legyek." Ugyanis Mia egy nagyon okos lány, aki Franciaországban tanul és onnan érkezik haza családlátogatásra.
De voltak alkalmak, amikor mind a forgatás alatt és azon kívül is nehéz volt fókuszáltnak maradni és ennek semmi köze sem volt a nem megszokott szexjelenetekhez. "Dakotával együtt dolgozni szerfelett szórakoztató volt és annyira gyönyörű, hogy az valahogy kissé figyelemelterelő, mármint úgy értem Ő egy igazán bámulatos színésznő." mondta. Továbbá elárulta, hogy a forgatáson kívül folyamatosan ökörködtek, ugratták egymást, ami különösen jó dolog volt, mivel senki nem akar nyomás alatt dolgozni, kiváltképp amikor valami kreatív dolgon munkálkodik az ember. A Fifty forgatását hihetetlen élményként írja le, amit ismét nagyon szívesen átélne.

A héten Rita vendége volt a Z100 New York rádió reggeli műsorának is, ahol a műsorvezetővel egy kitalált (Mia véletlenül felfedezi a fájdalom vörös szobáját) Fifty-s szituációt játszottak el. Ezt illetve a negyedórás interjút (06:40-től beszélnek a Fifty-ről) ide kattintva tudjátok megnézni.

0 megjegyzés :

Megjegyzés küldése