2013. augusztus 24., szombat

A Variety rövid riportja a Fifty castingjáról

Variety - Még hetekre lehetünk attól, hogy bejelentsék ki alakítja Anastasia Steele-t illetve Christian Grey-t az Universal és a Focus Features égisze alatt készülő Fifty Shades of Grey filmváltozatában, de a stúdiópáros egyre közelebb kerül annak eldöntéséhez, hogy mely színészek lennének megfelelőek a főszerepekre.
Imogen Poots, Alicia Vikander, Shailene Woodley és Dakota Johnson
Egy forrás elárulta a Variety-nek, hogy a stúdió az elmúlt hetekben négy színésznő irányába mutatott erős érdeklődést, ők pedig Alicia Vikander, Imogen Poots, Shailene Woodley és Dakota Johnson. Ugyanakkor azt is hozzátették, hogy jelenleg még nincs meg a tényleges befutó személye, még több színésznő neve is bekerülhet a kalapba, de a fentebb említett nevek konzisztensen felmerülnek mint a rendezőnő, Sam Taylor-Johnson és a producerek kedvenceiként.

Ami pedig Grey szerepét illeti: a Twitchfilm a héten számolt be róla, hogy a stúdiópáros élénk érdeklődést mutat Charlie Hunnam, a Sons of Anarchy című tévésorozat sztárja iránt - habár a színész sajtósa illetve maga stúdió is cáfolta a sztorit, mondván komoly ajánlattétel még nem történt ez ügyben. A Variety ugyanakkor azóta megtudta, hogy Hunnam a múlt héten visszautasította a szerepet, de részéről most újra átgondolásra kerülhet a dolog sőt ma (nekünk tegnap) már találkozhat is a stúdió képviselőivel.
Charlie Hunnam, Theo James és Christian Cooke
A stúdió ugyanakkor más színészek irányába is érdeklődést mutatott, sőt találkozott is néhányukkal úgy mint Christian Cooke-kal (Magic City - Bűnös Miami) illetve Theo James-szel (Divergent, Dowtown Abbey, Underworld: Ébredés). Viszont úgy tudjuk, hogy a stúdió inkább úgy döntött, hogy a késő húszas éveikben járó színészek helyett inkább a kora harmincas éveikben járók között keresgél.

Az Universal és a Focus természetesen nem kívánta kommentálni ezen értesüléseket. A stúdiópároshoz közel álló források pedig hangsúlyozzák: tényleges ajánlatétel még nem történt és a Munka Ünnepéig valószínűleg nem is fog döntés születni a színésznő személyét illetően, habár a színész neve hamarabb is megnevezésre kerülhet.

Bár olyan érzése támadhat az embernek, hogy az Uni és a Focus hosszúra nyújtja a casingot illető döntések meghozatalát, a valóság az hogy még rengeteg idő van a forgatásra és a film befejezésére a 2014. augusztus elsejei bemutatóig. A produkció forgatása egyébként valamikor október végén kezdődhet el.

Lényeges speciális effektusok, akció és monumentális díszlet nélkül a film forgatása nem vesz igénybe majd túl sok időt, szóval ebben az esetben a főszereplők közötti kémia a kulcsfontosságú. Például az Universal Végtelen szerelem című romantikus drámájának forgatása július elején fejeződött be, de készen fog állni a Valentin-napi bemutatóra.

2 megjegyzés :

Nem nagyon értem, miért keverik bele a Divergent-es nemzedéket.
Egyrészről szerintem ők simán tele lesznek melóval az elkövetkezendő években, ráadásul úgy tudom, a filmes világ nem is nagyon szokta szeretni, ha komolyabb összefonódások vannak (nyilván megint Éhezők Viadalás példám van: Alkonyatos szereplő, ha akart volna se szerepelhetett volna a sorozatban.)

Pedig korra stimmelnek is, Shailene Woodley-ról ezt sejtettem, de hogy Theo James '84-es legyen, azt nem gondoltam volna viszont :O Nekem akkor sem Christian típus. Mondjuk nekem a másik két fickó sem. Valahogy a csajokkal nincs ekkora gondom, az bármelyik lehet Woodley-n kívül. Ő kicsit talán túl karakteres.

Na jó. Most, hogy láttam Theo Jamest a Divergent előzetesében, úgy döntöttem, eljátszhat bármilyen szerepet. ;) Akár Christianét is. Van, ööö, kisugárzása, na. :P

Megjegyzés küldése