A The New York Times Style Magazin őszi kiadásában Lauren Tabach-Bank leült beszélgetni hat szenvedélyes női rendezővel - egészen pontosan Sam Taylor-Johnsonnal, Jennifer Yuh Nelsonnal, Ava DuVernay-val, Sarah Polley-val, Lisa Cholodenko-val és Lana Wachowski-val - akik újradefiniálják mit is jelent nőnek lenni Hollywoodban és akik merész és gondolatébresztő munkái standardokat állítanak a filmkészítők egy egész új generációjának. Valamint röviden azokról is a filmekről is értekeznek, amik arra késztették őket, hogy rendezni akarnak.
Dominancia. Fegyelem. Lovaglópálca. Amikor bejelentésre került, hogy E.L. James szadomazohisztikus irodalmi szenzációjából, a Fifty Shades of Grey-ből film készül, olyan rendezők mint Joe Wright, Gus Van Sant és Bennett Miller kerültek fontolóra a projekt direktori székbe. Helyettük végül Sam Taylor-Johnson, a Turner-díjra jelölt művész és négy leánygyermek anyja, akinek a nevéhez eddig csak egy nagyjátékfilm - a John Lennon - A fiatal évek (Nowhere Boy) fűződik nyerte el a megbízatást. "Igyekszem olyan merészen, bátran belevetni magam a nagy kihívásokba amennyire csak tudom és ez határozottan nagy kihívás," ismerte el a 47 éves rendezőnő. "De nem éreztem azt, hogy valami olyasmibe veselkedek, ami kívül esik a gondolatiságomon és kreativitásomon. Sok munkám foglalkozik a szexualitással, a hatalom váltással/átrendeződéssel és az identitással."
Potenciálisan bénító nyomás egy olyan történet rendezése, amelyet milliónyi nő fal buzgón - és a kritikusok ugyanannyira mohón kigúnyolnak ki, olyan jelzőkkel, hogy "rossz neked," "szadomazó ostobáknak," és "egyszerű pornográfia" - ám ezek dacára a londoni szülött úgy vezette a Fifty Shades, amely jövő év februárjában kerül bemutatásra, forgatását mint egy indie, független [nem nagy hollywoodi stúdió által készített] filmét, "úgyhogy nem éreztem azt, hogy valami olyan masszív, nagy dolgot csinálunk, amennyire potenciálisan valóban az lesz," mondta. "Azt akartam, hogy eléggé zárt legyen az egész, így mindenki támogatva, segítve érezze magát, főleg annak tekintetében hogy az alapanyag nagy része érzékeny [témákat boncolgat]." Amikor érzékeny alapanyagról van szó és arról, hogy miként is kell kezelni azt, Taylor-Johnson emlékeztet arra pillanatra Kathryn Bigelow szexi thrillerjéből, a Kék acélból (Blue Steel), amikor a Jamie Lee Curtis által alakított újonc zsaru lassan húzza fel a fekete bőr csizmáját. "Csak egy felvétel," mondja, "és emlékszem, hogy azt gondoltam, 'Istenem, ez annyira erőteljes.' Majd láttam a stáblistát és igazán meglepődtem - wow - ezt a filmet egy nő csinálta."
Potenciálisan bénító nyomás egy olyan történet rendezése, amelyet milliónyi nő fal buzgón - és a kritikusok ugyanannyira mohón kigúnyolnak ki, olyan jelzőkkel, hogy "rossz neked," "szadomazó ostobáknak," és "egyszerű pornográfia" - ám ezek dacára a londoni szülött úgy vezette a Fifty Shades, amely jövő év februárjában kerül bemutatásra, forgatását mint egy indie, független [nem nagy hollywoodi stúdió által készített] filmét, "úgyhogy nem éreztem azt, hogy valami olyan masszív, nagy dolgot csinálunk, amennyire potenciálisan valóban az lesz," mondta. "Azt akartam, hogy eléggé zárt legyen az egész, így mindenki támogatva, segítve érezze magát, főleg annak tekintetében hogy az alapanyag nagy része érzékeny [témákat boncolgat]." Amikor érzékeny alapanyagról van szó és arról, hogy miként is kell kezelni azt, Taylor-Johnson emlékeztet arra pillanatra Kathryn Bigelow szexi thrillerjéből, a Kék acélból (Blue Steel), amikor a Jamie Lee Curtis által alakított újonc zsaru lassan húzza fel a fekete bőr csizmáját. "Csak egy felvétel," mondja, "és emlékszem, hogy azt gondoltam, 'Istenem, ez annyira erőteljes.' Majd láttam a stáblistát és igazán meglepődtem - wow - ezt a filmet egy nő csinálta."
Végül csak felsorolásszerűen a Taylor-Johnsonnra ható filmek:
- Egy hatás alatt álló nő (rendezte John Cassavetes, 1974)
- Zongoralecke (rendezte Jane Campion, 1993)
- Az élet fája (rendezte Terence Malick, 2011)
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése