2014. november 15., szombat

Picspam a Fifty Shades of Grey második előzeteséhez

Ha jól emlékeztek az első trailerhez készítettem egy picspamot, amit elég nagy népszerűség övezett. Így a másodikhoz is készült egy, igaz ez már nem egy magazin összeállítására támaszkodva készült, hanem a saját elgondolásom alapján. Remélem ez is elnyeri majd tetszéseteket. :)

Az előzetes legelején rögtön szembesülünk szerelmeseink életének kontrasztjával: Christian hatalmas méregdrága öltönyökkel, ingekkel, nyakkendőkkel teli rendezett gardróbszobájába tárul elénk, majd Ana jóval szerényebb, egy kissé rendetlen, de meleg, otthonos, egyszerű és csajos szekrénye és szobája.


Seattle gyönyörű reggeli látképével nyitunk, ahogy már az interjúra tartunk: Christian legfontosabb és legközelebbi bizalmasával, Taylorral tart az irodájába, míg Ana Kate kölcsön Mercédeszével érkezik meg a Grey House-hoz. 

Igen kedveském, leendő férjuradé ez a hatalmas épület.
Az interjú-jelenet során már a jól ismert képsorokat láthatjuk újra: a Christiantól megszeppent Anát, aki azután érdeklődik, hogy minek tulajdonítja a sikerét. "Mindig is jól ítéltem meg az embereket. Ösztönösen ráérzek arra, hogy mi motivál/mi mozgat egy embert," válaszolja határozottan. Majd hallhatjuk/láthatjuk, ahogy először szólítják egymást a keresztneveiken.
"Zakatol a szívem. A lift megérkezik a földszintre, és amint nyílik az ajtó, kibotorkálok. Megint megbotlom, de szerencsére nem terülök el a makulátlan homokkőpadlón. A széles üvegajtó felé vágtatok, és hirtelen szabad vagyok. Seattle nyirkos, tisztító, támaszt nyújtó levegője vesz körül. Felnézek, boldogan fogadom a hűvös, frissítő esőt. Lehunyom a szemem, és mély lélegzetet veszek, igyekszem visszanyerni egyensúlyom maradékát. Még egyetlen férfi sem hatott rám úgy, mint Christian Grey, és fel nem fogom, miért. A külseje miatt? Az előzékenysége miatt? A vagyona miatt? A hatalma miatt? Nem értem, miért viselkedtem ilyen lehetetlenül. Megkönnyebbülten sóhajtok. Az ég szerelmére, mi volt ez? Nekidőlök az épület egyik acéloszlopának, hősiesen igyekszem lecsillapodni, összeszedni a gondolataimat. Aztán a fejemet csóválom. Mi volt ez?" - 2. fejezet
Új képsorokat látunk az főiskolán Grey-ről álmodozó Anáról (hahó Grey-feliratos ceruza!), majd az édesanyjáról Carláról, aki ráérez, hogy a lánya életében valaki nagyon fontos lépett. Végre bepillantást nyerhetünk a Clayton's barkácsboltba is, ahol Ana igencsak meglepődve fogadja a mosolygó Christiant.
Majd jön a már szintén látott José által ledirigált fotózás, viszont ezúttal már Kate-t is közelebbről láthatjuk, aki megjegyzi Anának, hogy Christian le se veszi róla a szemét. Kapunk felvételeket a kávézós randiról, azt követő kerékpár elöli lánymentésről valamint José és Christian összeszólalkozásáról is.
Majd újabb felvételek mutatnak a már a legelső előzetesben is mutatott Heathman Hotelben zajló eseményekről: a reggeli futásból visszatérő Christiant és a másnaposságból ébredező Anastasiát. 
"Fuck the paperwork!" azaz ismét láthatjuk a híres-neves liftes csókolózást is.
Charlie Tangó sem maradhat ki, de ezúttal már abba is betekintést nyerhetünk ahogy Christian beszíjazza Anát az ülésbe.
"Becsatolja az övet. Négypontos biztonsági, öv, és az egészet egy központi csat fogja össze. Annyira megfeszíti a felső szíjakat, hogy alig tudok mozdulni. Olyan közel van, és annyira leköti, amit csinál! Ha csak egy picit előrehajolnék, az orrom a haját érné. Tiszta, friss, mennyei illata van, de gondosan be vagyok csatolva, mozdulni sem tudok. Grey felnéz: rám, és elmosolyodik, mintha valami kis belső tréfán nevetne, lángol a szeme. Olyan kínzó a közelsége. Visszatartom a lélegzetemet, ő pedig meghúzza az egyik felső övrészt. - Biztosítva vagy, nincs menekvés - suttogja." 6. fejezet
Talán az előzetes legnagyobb meglepetése a rajongók számára, hogy rövid képkockák erejéig, de bepillantást engednek Ana és Christian első együttlétébe.
The Submissive The Dominant avagy a szerződésbe illetve azt azt olvasó Anát is végre láthatjuk. 
Majd az "Örülök, hogy megismertettelek" jégkockás és pólóval szemlekötözős szexi jeleneteivel fűtik tovább a rajongókat.
Kaptunk egy romantikusabbnak mondható szekciót is: tánccal az Escala nappalijában, vacsora a Grey-családnál, esti séta (ami több mint valószínű, hogy a csónakházas jelenet része)...
... és az elmaradhatatlan vitorlázórepülőzés Georgiában.
Végezetül kapcsolatuk kevésbé romantikus, ám annál inkább titkosabb, izgatóbb, fülledtebb, kielégítőbb része is felvillan az előzetesben, ahogy Ana hívja a Fájdalom Vörös Szobája.

3 megjegyzés :

Ez is tetszett :)
Pláne, hogy picit személyesebbre vetted (ez már nagyon hiányzott :) meg hogy voltak idézetek, ilyesmi.

Hát ez nagyon jó lett! Főleg az "Igen kedveském, leendő férjuradé ez a hatalmas épület." mondat tetszett. :)

Megjegyzés küldése