A hírhedté válás küszöbén a Fifty Shades of Grey bemutatásával, Dakota Johnson jelenleg észrevétlen sztárként élvezi az anonimítás utolsó pillanatait.
Hamish Bowles | VOGUE - "A leginkább az a kedvencem Londonban," árulja el bizalmasan Dakota Johnson vadóc betörésünk első napján a főváros divathetébe, "hogy senki sem ismer fel. Ez baromi... klassz."
Ezen a ponton meg kell jegyezni, Dakota is alig ismeri fel önmagát: ideiglenesen lenszőke, és a túlbuzgó fodrász barkószerűséghez közelítő valamit vágott a kusza sörényébe. "Nem az a fajta vagyok, aki felháborodva felkiált, hogy 'Mit tettél?!'" Dakota vállat von. "Hanem inkább úgy vagyok, hogy 'Imádom!'"
Habár többnyire észrevétlenül halad el a város paparazzijai mellett, ahogy tülekednek, hogy lefotózzák Alexa Chung-ot, Poppy Delevingne-t és másokat, az a helyzet, hogy joggal feltételezhetjük ez hamarosan drámaian meg fog változni, amint a 25 éves Dakota megtestesíti Anastasia Steele-t, a Fifty Shades of Grey kalandvágyó hősnőjét, E.L. James erotikus bestsellerének ("egy nagyon sötét Grimm tündérmese, felnőtteknek felmondva," ahogy a film rendezőnője, Sam Taylor-Johnson leírja azt) adaptációjában. A Fifty Shades trilógia kritikai lehordását a világszerte eladott 100 milliós példányszám ellentételezte, és a film, egy nagyon alternatív szerelmi történet, ami Valentin-napjának hétvégéjén kerül bemutatásra, épp Dakotát teheti ezen évtized Vivien Leigh-jévé.
"A sorvadó névtelenségemre gondolok," mondja, "És ez igazán ijesztő, mert egy jó nagy felem tökéletesen boldogan élne egy kolorádói farmon gyerekekkel, csirkékkel és lovakkal - ahogy egyébként is fogok majd történni." Mégis, nem tudott lemondani arról a lehetőségről, hogy egy olyan karaktert formáljon meg, akit rengeteg ember úgy gondol, érez, hogy ismer. "Részt akartam ebben venni, mert annyira más," mondja Dakota, "és mert ez egy heves, élénk szerelmi történet."
Taylor-Johnson nem volt tudatában Dakota Tinseltown-i referenciáinak (Ő volt az első, második-generációs Miss Golden Globe) mielőtt találkoztak, habár látta a felejthetetlen cameóját mint Sean Parker (Justin Timberlake) egy éjszakás kalandja David Fincher 2010-es A közösségi hálójában. "Egy kicsit ellopta azt a jelenetet," mondja Taylor-Johnson. "Ez egyike volt azon kis megjelenéseknek, amikor azt gondolod, 'Abból a lányból még több kell nekem!'" A Fifty Shades meghallgatására Dakota, Ingmar Bergman 1966-os intenzív pszichológiai drámájából, a Persona-ból adott elő egy monológot. "Teljesen letaglózott minket," emlékszik vissza Taylor-Johnson. "Megértette annak a részletnek az apró árnyalatait és miként kell valamit finoman előadni. Dakotában megvan a törékenyen és sebezhetően játszás képessége, de ezzel a mögöttes erővel arra késztett, hogy úgy érezd, Ő fog győzedelmeskedni. "
Habár a rendezőnő eltökélt volt azt illetően, hogy Dakotának adja a szerepet, vissza kellett mennie felolvasásokra néhány Christian Grey - a rendhagyó szexuális étvaggyal rendelkező karizmatikus kedves - szerepéért versengő jelölttel. "Nem ajánlhattuk fel neki addig a szerepet, amíg nem éreztük úgy, hogy megvan az egyértelmű, világos kémia közte és aközött, aki majd Christian-t fogja alakítani." mondja Taylor-Johnson.
Belépett a valószerűtlenül jóképű észak-ír Jamie Dornan, a BBC hajmeresztő bűnügyi sorozatának, A hajszának karizmatikus sztárja, a jól ismert csillogással a szemében. A kémia, ahogy a rendezőnő visszaemlékszik, azonnali volt.
"Dakota nagyon vicces - és a humor egy filmforgatáson sokat segít," mondja Dornan. "De a nagyon erős drámai színésznő képessége is meg van benne. Az egyik percben viccet mesél, majd a következőben már összetöri a szíved a vásznon - szóval Dakota tökéletes volt."
"Kemény jelenetek vannak ebben a filmben," teszi hozzá Taylor-Johnson, "jelenetek ahol mezítelennek kellett lennie - de nem csak testileg. De egészen merész és bátor volt. " Dakota, eközben azt mondja, hogy közte és Taylor-Johnson között "nagyon különleges kapocs van. Mindenben megbízom benne. Nagyon higgadt, szóval soha nem volt igazán egy ideges pillanat."
Habár Dakota még nem látta a filmet Londonban, Ő egyike annak a több mint 100 millió megtekintőnek, aki látta az előzeteset, ami az Universal legtöbbet látott ízelítőjévé vált. "Ez a legőrültebb dolog, aminek csak részese lehetek," mondja Dakota, "még soha nem tapasztalt ehhez hasonlót; nem hiszem, hogy bárki is. Félelmetes - ugyanakkor izgalmas is."
Míg, Taylor-Johnson végigdolgozza a Los Angeles-i éjszakákat, hogy megvágja a filmjét, itt Londonban Dakota nagyon távol érzi magát attól az intenzív kilenc és fél héttől, amit a Fifty Shades forgatásával töltött. Többek között, még a film könyörtelen promóciós menetrendje sem került a kezei közé: "Jelenleg is egy óráról-órára beosztott rend szerint élek!" mondja. Mindemellett most kezdett el dolgozni Kate Young stylisttal a ruhatárán. "Barátok vagyunk - szeretünk együtt lógni - és együtt előállni klassz dolgokkal," mondja Dakota.
Egy eklektikus vörösszőnyeges ruhával a gondolataiban, Dakota egy állványni ruhát szemlél, hogy kiválassza miket is viseljen a Londoni Divathét három nagyon népszerű showján. Sikkesen szexit? Éteri romantikusat? Hitchcock klasszikust? És mi a helyzet azzal a válltáskával? "Ez annyira kilencvenes évek," sóhajta elismerően.
A színésznő könnyedén sugározza az It girl-séget a Stella McCartney magassarkújától kezdve és a nyolcvanas évekbeli Rive Gauche és Ungaro darabokon át a ruhásszekrényéből (amiket egyébiránt nemrég vadászott le egy antik butikban a Rue de Grenelle-en) egészen a diszkrét koponyás fülbevalóikig, amiket ajándékba kapott az édesanyjától (Melanie Griffith-től, ha nem tudnád; Don Johnson az édesapja, míg Antonio Banderas a mostohapja). A ruhák a Chiltern Firehouse lakosztályában sorakoznak, londoni lakhelyén az igazi otthonából (amikor az éjszakákat nem Kate Moss legendás tizennyolcadik századi házában tölti a város északi részén).
Eközben, Dakota "legjobb barátja az egész világon," a nashville-i dekoratőr, Emily Ward, lelki támogatását nyújt számára és egy empatikus bolondozást. Ward, aki ikertestvére lehetne közös barátjuknak, Reese Witherspoon-nak, a Black Keys dobosának, Patrick Carney-nak a felesége. (Dakota jelenleg a walesi Matthew Hitt-tel jár, a Drowners nevezetű indie rockegyüttes énekesével és gitárosával valamint egy Egon Schiele portéré tompított megjelenésével megáldott valamikori modellel.) Ward és Dakota különböző akcentusokat - skót, francia, walesi, wisconsini - használva vívnak szócsatát és annyira nagyon viccesek együtt, hogy azon kapod magad, hogy azt kívánod bárcsak te lehetnél a második legjobb barátjuk a földkerekségen.
A higgadtság, amit Dakota annyira meggyőzően kivetít, azonban csalóka. Valójában, teljesen zavart. Most töltött két hónapot egy zord és távol eső olasz szigeten, Pantellerián, ahol az újkori változatát forgatta Jacques Deray 1969-es ikonikus filmjének, 'A medencének' (és amelyben az eredetiből Jane Birkin szerepébe bújt) a 'Szerelmes lettem' rendezőjével, Luca Guadagnino-val (akinek Taylor-Johnson javasolta Dakotát). Dakota imádta Guadagnino-t ("Annyira örülök, hogy létezik," mondja), valamint a kollégáit Ralph Fiennes-t és Tilda Swintont, aki Duckie kuzinnak nevezte Őt és meggyőzte, amikor úgy érezte felkészületlen a szerepre, amelybe két nappal a forgatás megkezdése előtt landolt. "Időnként úgy voltam, hogy 'Ez az én lassú, csörgedező alászállásom az őrületbe - ebből nem fogok visszajönni!'" Majd hozzáteszi nevetve, "Szerencsére, egy komplett szociopatát alakítottam."
De Pantellerián lenni, ahogy mondja, "olyan mint az Alcatrazban medúzákkal körülvéve - tényleg nem tudod elhagyni! Szóval most egy totális kultúrális sokkot élek át. Groteszk szorongásom van a városban levés miatt - fogalmam sincs, hogy ki vagyok és hol is vagyok."
A magával ragadó londoni divatinváziónk csak a zavarának fokozódását ígéretét hordozza. A Royal Institution of Grey Britain-ban kezdünk, ahol Stella McCartney mutatja be ökobarát ruhakollekcióját, amit Livia Firth, Green Carpet Challenge-re tervezett. "Ő nagyon különleges, ez Stella, " mondja Dakota. "Semmi süketelés, nagyon egyenes, őszinte - és kedves." Egymásra találásuk eredetileg egy bemutatás eredeménye, egy valódi híresség utódja stílusában, azaz Henderson, a szeretett New York-i sofőr által, aki a McCartney-knak illetve az egybeolvadt Johnson-Griffith-Banderas klánnak dolgozik évtizedek óta. "Mióta az eszem tudom, azóta ismerem," mondja Dakota. "Mindent tud rólam - mindent elmesélek neki. Az összes fiúbarátommal találkozott."
"Egy csoportos ölelésre van szükségem!" kiáltja Stella, amikor Dakota és Emily megérkezik a partijára. Az első vakrandis vacsorájukon, amikor a lányok a városban voltak a Black Keys turnéja miatt, a beszélgetés az ohiói Akronra terelődött, ahonnan Carney származik, és egy ponton Stella előzékenyen felhívta a szintén akroni Chrissie Hynde-t, hogy csatlakozzon hozzájuk. "Az volt a legeslegpazarabb élmény számunkra, mert imádjuk a The Pretenders-t [angol-amerikai rockegyüttes]," emlékszik vissza Dakota. Mint kiderült, Stellával több a közös bennük a puszta celebszülőknél: az állatvédelem mindkettőjük szívügye. "Tizenkét lovat mentett meg a vágóhídról," mondja Stella büszkén Dakotáról. "Egy a válság sújtotta lovarda rezsijét fizette ki - három évre."
Az állatok jogaiért való küzdés szenvedélye, Dakota családjában él. Mivel a nagymamája, Tippi Hedren, Hitchcock 'Madarak' és a 'Marnie' című filmjeinek sztárja, aki nemrégiben tálalt ki arról, hogy a rendező szexuálisan zaklatta, és emiatt nehézzé vált számára, hogy azután ismét színésznőkét dolgozzon. "A stúdiórendszer akkoriban eszement volt - olyan voltál, mint egy betanított állat," meséli nekem Dakota. "Nehéz számomra ezeket hallani."
Végül Tippi inkább a vadon élő állatok megmentését választotta. Híresen köztudott, hogy Dakota édesanyja egy oroszlánnal a házban együtt nőtt fel, míg Dakota jómaga is örömmel emlékszik vissza a megmentett elefántokpárra, Timbóra és Corára, a hátsó udvarukban.
Hedren most egy farmon él a kaliforniai Soledad Canyonban "néhány kisebb és néhány nagyobbacska macskával," ahogy Dakota fogalmaz: "Oroszlánok és tigrisek, egy fekete leopárd és egy háromlábú gepárd." A nagymamája, aki már 85 éves, "a legragyogóbb nő, akit valaha is láttam. Annyira gyönyörű és okos, valamint az igazi stílusos tökély. Egyszerűen rendkívüli."
Másnap az Erdem Showra igyekszünk, ahol Dakota az Edward-kor által inspirált kreációkat csodálja és ismét szinte észrevétlenül halad át a tömegen. Szünetet tartunk egy salátaebédre a Burberry bemutatója előtt, de a forgalom annyira szörnyű, hogy félő, lekéssük azt teljesen. Kétségbeesésemben, azt javaslom, hogy szálljunk ki és rohanjuk el a showra. Dakota leveszi a magassarkúját és bátran nekilendül mint egy mezei futó. "Két hónapon át mezítláb voltam egy szigeten." kiáltja. "Nem gond!" Kifulladva érkezünk meg, és akkor foglaljuk el a helyünket ahogy Malaika Firth megjelenik a kifutó végén egy homokóra alakú farmerdzsekiben és egy arany-flitteres ceruzaszoknyában.
"Ez annyira vicces volt!" mondja Dakota nevetve a show után. "Imádtam minden egyes másodpercét!" Szintén tetszett neki Christopher Bailey habos romantikus színpalettája, de beismeri, hogy jobban preferálja a férfi ruhákat. "Szeretném megkaparintani azokat a bársony nadrágokra," mondja.
Bár Stella egy csajos uzsonnapartit ad a Holland Parkban, a Burberry kalandunk majdnem kudarca után úgy döntünk, hogy nem kockáztatunk és inkább előbb elindulunk a Christopher Kane Showra a Tate Modernbe. Lauren Santo Domingo [a Vogue társszerkesztője] csatlakozik hozzánk az autóban. "Ha meg kellene öregned, hol szeretnél élni?" kérdezi Dakotától. "Kolorádóban - vagy Nashville-ben," válaszolja. "L.A.-t már nem igazán érzem többé az otthonomnak."
"Los Angeles egy nagyon furcsa hely," mondja nekem később. "Ott nőttem fel normális kölyökként, de amíg nem szereztem élményeket a világ egyéb részeiből, addig nem is eszméltem rá, hogy valóban mennyire igazán ízig-vérig bizarr is. Nashville viszont csak pár órányira van New York-tól," mondja, "az emberek ott lassabb iramot diktálnak - és nem érdekli őket, hogy ki vagy és mit csinálsz." Voltaképpen, a telefonja majdnem folyamatosan sípol a Zillow figyelmeztető jelzései miatt, amit a Nasville-i ingatlanok figyelésére állított be. "Néha csak jó valakinek a kertjében lógni, a városban lófrálás helyett," mondja. "Viszont máskor... épp az ellenkezője esik jól!"
A könyörtelen utazási menetrend az élet természetes velejárója volt Dakota számára, miközben felnőtt. Azt mondja az ő "normális" gyerekkorát "mindenhol" töltötte: "Cincinnati, Kolorádó... Budapest. Sokat utaztam a szüleimmel" - a filmjeik forgatási helyszíneire és azokban az időkben amikor a szülei különváltak (másodjára) 1995-ben. "Mindig ki-be vettek az iskolából," mondja (összesen hetet vagy nyolcat számol ezekből össze).
A reggelek az úton teltek egy tanárral, míg a délutánok a kalandok, és az új városok, múzeumok felfedezésével teltek - egy olyan nevelés, amely Dakotát lelkes kíváncsísággal vértezte fel, illetve tájékozott tudással a globális kultúrát illetően. Tanult művészeti iskolában, de "úgy képzeltem, hogy amit csinálnék az a filmezés," mondja, "mert olyan emberek környezetében nőttem fel, akik művészeti anyagokat, filmeket és zenéket állítanak elő. Számomra filmforgatáson lenni a legmegnyugatóbb dolog a világon. Látva az étkezőkocsit is, otthon érzem magam."
Annyira korán érkezünk a Kane bemutatóra, hogy még mindig a próbák közepén járnak a múzeum Turbine nevezetű csarnokában, úgyhogy körülnézünk a Robert Mapplethorpe kiállításon. "Neki igazán különleges helye van a szívemben," mondja Dakota, akit felkavart a fotográfus Grand Palais-i retrospektív kiállítása, valamint Patti Smith Mapplethorpe-pal töltött életéről szóló 2010-es memoárja, a Kölykök és a férfihoz írt elégiája, a Szívárverés. Egyszer elcsípte Smith-t Párizsban, amikor mindketten a Dries Van Nothen-ben (természetesen, egy férfi üzletben) vásároltak. "Nem tudtam, mit kezdjek magammal," meséli nekem Dakota. "Aztán elment, Én pedig egy háztömbnyig követtem és úgy éreztem ez baromi ijesztő!"
Lonndonból Dakota New York felé veszi az irányt, ahol az imádott húga, a 18 éves Stella del Carmen Banderasnak felvételije van a Barnard Főiskolára - "Ő a legokosabb a családunkban," mondja Dakota - mielőtt Vancouverbe repül némi plusz forgatásra a Fifty Shades-hez, onnan pedig hazarepül Los Angeles-be, ahol újra találkoztunk, egy hónappal a londoni kiruccanásunk után, egy boldog délutánon a LACMA-ban. A most-barna Dakota egy sötét színű Laura Urbinati melltartót visel (amit beismer, hogy a 'Medence' remake ruhatárából csent el) a leheletvékony, áttetsző blúza alatt és örül, amikor megjegyzem, hogy a Jen Meyer türkiz szívalakú medálja színben egyezik a múzeum napi belépőjével.
Dakota, aki közel egy éve nem volt otthon L.A.-ben (az anyukája vigyázott Zeppelinre, a jack russel-schnauzer keverékére), nyugodtnak és összeszedettnek tűnik a zavart londoni kalandunk után - de az idill ismét csalóka. Egy héttel ezelőtt Dakota végre látta a Fifty Shades legutolsó vágott változatát - egy élmény, amely ismét a kiegyensúlyozatlanság érzését idézte elő benne.
"Gyönyörű," mondja. "Még soha nem láttam ehhez hasonlót. De ez zavarba ejtő az agynak - még mindig nem tudok rá objektíven tekinteni és felfogni. A film azon részeit, amiket nehéz nézni, még nehezebb volt - az érzelmi próbatétel okán - leforgatni."
Dakota imádja a múzeum 1920-as évek német expresszionista mozijáról szóló stíluskiállítását - elsősorban a weimari filmkészítők elképzeléseit miszerint "a filmdíszlet is maga egy karakter a színészek mellett, ahol még a tapéta is jelent valamit." Ez emlékezteti őt a Fájdalom Vörös Szobájára a Fifty Shades forgatásáról, ahol "mindennek megvan a helye és minden fiókban, szekrényben és dobozban van valami" - nem olyasmik, amit láthatóak a néző számára. "Csak Jamie és Én ismertük a tartalmukat," mondja.
Ezután úgy döntünk, hogy megtekintjük a Hollywood Kosztümjei című kiálltást, a Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia reprezentálásában, ahol Dakota rejtett részleteket figyel meg - Mary Poppins ruhatárának élénk színű béléseit, például, vagy azt a táskát, amit Meryl Streep hordozott amikor megformálta Margaret Thatchert, óvatosan kitömve mindenféle dolgokkal, amiről csak a színésznő tudott.
"Ismerem ezt a hangot!" mondja Dakota ahogy hirtelen befordulunk egy sarkon. "A nagymamám hangját hallom!" Valóban, Tippi Hedren pisztáciaszínű ruhája a 'Madarak'ból van kiállítva a következő szobában (amit Dakota adaptált a Christopher Kane show-beli megjelenéséhez). A kiállítás keretében archív felvételeket is bemutatnak, az egyiken Tippi beszélget a híres jelmeztervezővel, Edith Head-dal - abban a legendás öltözőben az Universalnál, ahol Dakota Fifty Shades-es ruháit igazította rá Mark Bridges tervező. Majd Tippi Hedrend hangját halljuk újra: "Rájöttem, hogy mennyire is fontos a ruhatár egy filmnél, a karakter szempontjából... Gazdag? Szegény? Vagy... egy kurva?"
"Mi? Mi?!? Mormor!" sikítja az őszintén feldúlt Dakota, egy svéd szót használva a "nagymamára," és felfedve ezt a kis prűdséget kissé különösnek tűnik a vászonbeli ügyködését tekintve a Fifty Shades-ben. "Te. Jó. Isten."
Kissé megbékélt az 1930-as évek Adrian és Travis Banton kosztüm-extravaganzáitól, amely utána következett. "Egyszerűen a filmek a legjobb dolgok a világon," mondja sóhajtva. Megfelelően fellelkesedve, úgy határoz meg is néz egyet az este húgával, és abban egyeznek meg, hogy az a Holtodiglan lesz.
Mit tartogat a közeljövő? "Egy kicsit sajtózom a Fifty miatt, majd pihenek az év hátralévő részében," mondja Dakota jókedvűen. "Szeretnék lazulni a barátaimmal. A családommal - igen, néha szeretnék együtt lógni a családommal!"
Sam Taylor-Johnson viszont ebben nem ennyire biztos. "Szerintem ez elviszi arra a pontra, aminek már szemtanúja volt a szülei által," mondja Dakota karrier-megerősítő szerepe kapcsán. "Most jómaga is meg fogja tapasztalni azt."
Hamish Bowles | VOGUE - "A leginkább az a kedvencem Londonban," árulja el bizalmasan Dakota Johnson vadóc betörésünk első napján a főváros divathetébe, "hogy senki sem ismer fel. Ez baromi... klassz."
Ezen a ponton meg kell jegyezni, Dakota is alig ismeri fel önmagát: ideiglenesen lenszőke, és a túlbuzgó fodrász barkószerűséghez közelítő valamit vágott a kusza sörényébe. "Nem az a fajta vagyok, aki felháborodva felkiált, hogy 'Mit tettél?!'" Dakota vállat von. "Hanem inkább úgy vagyok, hogy 'Imádom!'"
Habár többnyire észrevétlenül halad el a város paparazzijai mellett, ahogy tülekednek, hogy lefotózzák Alexa Chung-ot, Poppy Delevingne-t és másokat, az a helyzet, hogy joggal feltételezhetjük ez hamarosan drámaian meg fog változni, amint a 25 éves Dakota megtestesíti Anastasia Steele-t, a Fifty Shades of Grey kalandvágyó hősnőjét, E.L. James erotikus bestsellerének ("egy nagyon sötét Grimm tündérmese, felnőtteknek felmondva," ahogy a film rendezőnője, Sam Taylor-Johnson leírja azt) adaptációjában. A Fifty Shades trilógia kritikai lehordását a világszerte eladott 100 milliós példányszám ellentételezte, és a film, egy nagyon alternatív szerelmi történet, ami Valentin-napjának hétvégéjén kerül bemutatásra, épp Dakotát teheti ezen évtized Vivien Leigh-jévé.
"A sorvadó névtelenségemre gondolok," mondja, "És ez igazán ijesztő, mert egy jó nagy felem tökéletesen boldogan élne egy kolorádói farmon gyerekekkel, csirkékkel és lovakkal - ahogy egyébként is fogok majd történni." Mégis, nem tudott lemondani arról a lehetőségről, hogy egy olyan karaktert formáljon meg, akit rengeteg ember úgy gondol, érez, hogy ismer. "Részt akartam ebben venni, mert annyira más," mondja Dakota, "és mert ez egy heves, élénk szerelmi történet."
Taylor-Johnson nem volt tudatában Dakota Tinseltown-i referenciáinak (Ő volt az első, második-generációs Miss Golden Globe) mielőtt találkoztak, habár látta a felejthetetlen cameóját mint Sean Parker (Justin Timberlake) egy éjszakás kalandja David Fincher 2010-es A közösségi hálójában. "Egy kicsit ellopta azt a jelenetet," mondja Taylor-Johnson. "Ez egyike volt azon kis megjelenéseknek, amikor azt gondolod, 'Abból a lányból még több kell nekem!'" A Fifty Shades meghallgatására Dakota, Ingmar Bergman 1966-os intenzív pszichológiai drámájából, a Persona-ból adott elő egy monológot. "Teljesen letaglózott minket," emlékszik vissza Taylor-Johnson. "Megértette annak a részletnek az apró árnyalatait és miként kell valamit finoman előadni. Dakotában megvan a törékenyen és sebezhetően játszás képessége, de ezzel a mögöttes erővel arra késztett, hogy úgy érezd, Ő fog győzedelmeskedni. "
Habár a rendezőnő eltökélt volt azt illetően, hogy Dakotának adja a szerepet, vissza kellett mennie felolvasásokra néhány Christian Grey - a rendhagyó szexuális étvaggyal rendelkező karizmatikus kedves - szerepéért versengő jelölttel. "Nem ajánlhattuk fel neki addig a szerepet, amíg nem éreztük úgy, hogy megvan az egyértelmű, világos kémia közte és aközött, aki majd Christian-t fogja alakítani." mondja Taylor-Johnson. Belépett a valószerűtlenül jóképű észak-ír Jamie Dornan, a BBC hajmeresztő bűnügyi sorozatának, A hajszának karizmatikus sztárja, a jól ismert csillogással a szemében. A kémia, ahogy a rendezőnő visszaemlékszik, azonnali volt.
"Dakota nagyon vicces - és a humor egy filmforgatáson sokat segít," mondja Dornan. "De a nagyon erős drámai színésznő képessége is meg van benne. Az egyik percben viccet mesél, majd a következőben már összetöri a szíved a vásznon - szóval Dakota tökéletes volt."
"Kemény jelenetek vannak ebben a filmben," teszi hozzá Taylor-Johnson, "jelenetek ahol mezítelennek kellett lennie - de nem csak testileg. De egészen merész és bátor volt. " Dakota, eközben azt mondja, hogy közte és Taylor-Johnson között "nagyon különleges kapocs van. Mindenben megbízom benne. Nagyon higgadt, szóval soha nem volt igazán egy ideges pillanat."
Habár Dakota még nem látta a filmet Londonban, Ő egyike annak a több mint 100 millió megtekintőnek, aki látta az előzeteset, ami az Universal legtöbbet látott ízelítőjévé vált. "Ez a legőrültebb dolog, aminek csak részese lehetek," mondja Dakota, "még soha nem tapasztalt ehhez hasonlót; nem hiszem, hogy bárki is. Félelmetes - ugyanakkor izgalmas is."
Míg, Taylor-Johnson végigdolgozza a Los Angeles-i éjszakákat, hogy megvágja a filmjét, itt Londonban Dakota nagyon távol érzi magát attól az intenzív kilenc és fél héttől, amit a Fifty Shades forgatásával töltött. Többek között, még a film könyörtelen promóciós menetrendje sem került a kezei közé: "Jelenleg is egy óráról-órára beosztott rend szerint élek!" mondja. Mindemellett most kezdett el dolgozni Kate Young stylisttal a ruhatárán. "Barátok vagyunk - szeretünk együtt lógni - és együtt előállni klassz dolgokkal," mondja Dakota.
Egy eklektikus vörösszőnyeges ruhával a gondolataiban, Dakota egy állványni ruhát szemlél, hogy kiválassza miket is viseljen a Londoni Divathét három nagyon népszerű showján. Sikkesen szexit? Éteri romantikusat? Hitchcock klasszikust? És mi a helyzet azzal a válltáskával? "Ez annyira kilencvenes évek," sóhajta elismerően.
A színésznő könnyedén sugározza az It girl-séget a Stella McCartney magassarkújától kezdve és a nyolcvanas évekbeli Rive Gauche és Ungaro darabokon át a ruhásszekrényéből (amiket egyébiránt nemrég vadászott le egy antik butikban a Rue de Grenelle-en) egészen a diszkrét koponyás fülbevalóikig, amiket ajándékba kapott az édesanyjától (Melanie Griffith-től, ha nem tudnád; Don Johnson az édesapja, míg Antonio Banderas a mostohapja). A ruhák a Chiltern Firehouse lakosztályában sorakoznak, londoni lakhelyén az igazi otthonából (amikor az éjszakákat nem Kate Moss legendás tizennyolcadik századi házában tölti a város északi részén).
A higgadtság, amit Dakota annyira meggyőzően kivetít, azonban csalóka. Valójában, teljesen zavart. Most töltött két hónapot egy zord és távol eső olasz szigeten, Pantellerián, ahol az újkori változatát forgatta Jacques Deray 1969-es ikonikus filmjének, 'A medencének' (és amelyben az eredetiből Jane Birkin szerepébe bújt) a 'Szerelmes lettem' rendezőjével, Luca Guadagnino-val (akinek Taylor-Johnson javasolta Dakotát). Dakota imádta Guadagnino-t ("Annyira örülök, hogy létezik," mondja), valamint a kollégáit Ralph Fiennes-t és Tilda Swintont, aki Duckie kuzinnak nevezte Őt és meggyőzte, amikor úgy érezte felkészületlen a szerepre, amelybe két nappal a forgatás megkezdése előtt landolt. "Időnként úgy voltam, hogy 'Ez az én lassú, csörgedező alászállásom az őrületbe - ebből nem fogok visszajönni!'" Majd hozzáteszi nevetve, "Szerencsére, egy komplett szociopatát alakítottam."
De Pantellerián lenni, ahogy mondja, "olyan mint az Alcatrazban medúzákkal körülvéve - tényleg nem tudod elhagyni! Szóval most egy totális kultúrális sokkot élek át. Groteszk szorongásom van a városban levés miatt - fogalmam sincs, hogy ki vagyok és hol is vagyok."
A magával ragadó londoni divatinváziónk csak a zavarának fokozódását ígéretét hordozza. A Royal Institution of Grey Britain-ban kezdünk, ahol Stella McCartney mutatja be ökobarát ruhakollekcióját, amit Livia Firth, Green Carpet Challenge-re tervezett. "Ő nagyon különleges, ez Stella, " mondja Dakota. "Semmi süketelés, nagyon egyenes, őszinte - és kedves." Egymásra találásuk eredetileg egy bemutatás eredeménye, egy valódi híresség utódja stílusában, azaz Henderson, a szeretett New York-i sofőr által, aki a McCartney-knak illetve az egybeolvadt Johnson-Griffith-Banderas klánnak dolgozik évtizedek óta. "Mióta az eszem tudom, azóta ismerem," mondja Dakota. "Mindent tud rólam - mindent elmesélek neki. Az összes fiúbarátommal találkozott."
"Egy csoportos ölelésre van szükségem!" kiáltja Stella, amikor Dakota és Emily megérkezik a partijára. Az első vakrandis vacsorájukon, amikor a lányok a városban voltak a Black Keys turnéja miatt, a beszélgetés az ohiói Akronra terelődött, ahonnan Carney származik, és egy ponton Stella előzékenyen felhívta a szintén akroni Chrissie Hynde-t, hogy csatlakozzon hozzájuk. "Az volt a legeslegpazarabb élmény számunkra, mert imádjuk a The Pretenders-t [angol-amerikai rockegyüttes]," emlékszik vissza Dakota. Mint kiderült, Stellával több a közös bennük a puszta celebszülőknél: az állatvédelem mindkettőjük szívügye. "Tizenkét lovat mentett meg a vágóhídról," mondja Stella büszkén Dakotáról. "Egy a válság sújtotta lovarda rezsijét fizette ki - három évre."
Az állatok jogaiért való küzdés szenvedélye, Dakota családjában él. Mivel a nagymamája, Tippi Hedren, Hitchcock 'Madarak' és a 'Marnie' című filmjeinek sztárja, aki nemrégiben tálalt ki arról, hogy a rendező szexuálisan zaklatta, és emiatt nehézzé vált számára, hogy azután ismét színésznőkét dolgozzon. "A stúdiórendszer akkoriban eszement volt - olyan voltál, mint egy betanított állat," meséli nekem Dakota. "Nehéz számomra ezeket hallani."
Végül Tippi inkább a vadon élő állatok megmentését választotta. Híresen köztudott, hogy Dakota édesanyja egy oroszlánnal a házban együtt nőtt fel, míg Dakota jómaga is örömmel emlékszik vissza a megmentett elefántokpárra, Timbóra és Corára, a hátsó udvarukban.Hedren most egy farmon él a kaliforniai Soledad Canyonban "néhány kisebb és néhány nagyobbacska macskával," ahogy Dakota fogalmaz: "Oroszlánok és tigrisek, egy fekete leopárd és egy háromlábú gepárd." A nagymamája, aki már 85 éves, "a legragyogóbb nő, akit valaha is láttam. Annyira gyönyörű és okos, valamint az igazi stílusos tökély. Egyszerűen rendkívüli."
Másnap az Erdem Showra igyekszünk, ahol Dakota az Edward-kor által inspirált kreációkat csodálja és ismét szinte észrevétlenül halad át a tömegen. Szünetet tartunk egy salátaebédre a Burberry bemutatója előtt, de a forgalom annyira szörnyű, hogy félő, lekéssük azt teljesen. Kétségbeesésemben, azt javaslom, hogy szálljunk ki és rohanjuk el a showra. Dakota leveszi a magassarkúját és bátran nekilendül mint egy mezei futó. "Két hónapon át mezítláb voltam egy szigeten." kiáltja. "Nem gond!" Kifulladva érkezünk meg, és akkor foglaljuk el a helyünket ahogy Malaika Firth megjelenik a kifutó végén egy homokóra alakú farmerdzsekiben és egy arany-flitteres ceruzaszoknyában.
"Ez annyira vicces volt!" mondja Dakota nevetve a show után. "Imádtam minden egyes másodpercét!" Szintén tetszett neki Christopher Bailey habos romantikus színpalettája, de beismeri, hogy jobban preferálja a férfi ruhákat. "Szeretném megkaparintani azokat a bársony nadrágokra," mondja.
Bár Stella egy csajos uzsonnapartit ad a Holland Parkban, a Burberry kalandunk majdnem kudarca után úgy döntünk, hogy nem kockáztatunk és inkább előbb elindulunk a Christopher Kane Showra a Tate Modernbe. Lauren Santo Domingo [a Vogue társszerkesztője] csatlakozik hozzánk az autóban. "Ha meg kellene öregned, hol szeretnél élni?" kérdezi Dakotától. "Kolorádóban - vagy Nashville-ben," válaszolja. "L.A.-t már nem igazán érzem többé az otthonomnak."
"Los Angeles egy nagyon furcsa hely," mondja nekem később. "Ott nőttem fel normális kölyökként, de amíg nem szereztem élményeket a világ egyéb részeiből, addig nem is eszméltem rá, hogy valóban mennyire igazán ízig-vérig bizarr is. Nashville viszont csak pár órányira van New York-tól," mondja, "az emberek ott lassabb iramot diktálnak - és nem érdekli őket, hogy ki vagy és mit csinálsz." Voltaképpen, a telefonja majdnem folyamatosan sípol a Zillow figyelmeztető jelzései miatt, amit a Nasville-i ingatlanok figyelésére állított be. "Néha csak jó valakinek a kertjében lógni, a városban lófrálás helyett," mondja. "Viszont máskor... épp az ellenkezője esik jól!"
A könyörtelen utazási menetrend az élet természetes velejárója volt Dakota számára, miközben felnőtt. Azt mondja az ő "normális" gyerekkorát "mindenhol" töltötte: "Cincinnati, Kolorádó... Budapest. Sokat utaztam a szüleimmel" - a filmjeik forgatási helyszíneire és azokban az időkben amikor a szülei különváltak (másodjára) 1995-ben. "Mindig ki-be vettek az iskolából," mondja (összesen hetet vagy nyolcat számol ezekből össze).
A reggelek az úton teltek egy tanárral, míg a délutánok a kalandok, és az új városok, múzeumok felfedezésével teltek - egy olyan nevelés, amely Dakotát lelkes kíváncsísággal vértezte fel, illetve tájékozott tudással a globális kultúrát illetően. Tanult művészeti iskolában, de "úgy képzeltem, hogy amit csinálnék az a filmezés," mondja, "mert olyan emberek környezetében nőttem fel, akik művészeti anyagokat, filmeket és zenéket állítanak elő. Számomra filmforgatáson lenni a legmegnyugatóbb dolog a világon. Látva az étkezőkocsit is, otthon érzem magam."
Lonndonból Dakota New York felé veszi az irányt, ahol az imádott húga, a 18 éves Stella del Carmen Banderasnak felvételije van a Barnard Főiskolára - "Ő a legokosabb a családunkban," mondja Dakota - mielőtt Vancouverbe repül némi plusz forgatásra a Fifty Shades-hez, onnan pedig hazarepül Los Angeles-be, ahol újra találkoztunk, egy hónappal a londoni kiruccanásunk után, egy boldog délutánon a LACMA-ban. A most-barna Dakota egy sötét színű Laura Urbinati melltartót visel (amit beismer, hogy a 'Medence' remake ruhatárából csent el) a leheletvékony, áttetsző blúza alatt és örül, amikor megjegyzem, hogy a Jen Meyer türkiz szívalakú medálja színben egyezik a múzeum napi belépőjével.
Dakota, aki közel egy éve nem volt otthon L.A.-ben (az anyukája vigyázott Zeppelinre, a jack russel-schnauzer keverékére), nyugodtnak és összeszedettnek tűnik a zavart londoni kalandunk után - de az idill ismét csalóka. Egy héttel ezelőtt Dakota végre látta a Fifty Shades legutolsó vágott változatát - egy élmény, amely ismét a kiegyensúlyozatlanság érzését idézte elő benne.
"Gyönyörű," mondja. "Még soha nem láttam ehhez hasonlót. De ez zavarba ejtő az agynak - még mindig nem tudok rá objektíven tekinteni és felfogni. A film azon részeit, amiket nehéz nézni, még nehezebb volt - az érzelmi próbatétel okán - leforgatni."
Ezután úgy döntünk, hogy megtekintjük a Hollywood Kosztümjei című kiálltást, a Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia reprezentálásában, ahol Dakota rejtett részleteket figyel meg - Mary Poppins ruhatárának élénk színű béléseit, például, vagy azt a táskát, amit Meryl Streep hordozott amikor megformálta Margaret Thatchert, óvatosan kitömve mindenféle dolgokkal, amiről csak a színésznő tudott.
"Ismerem ezt a hangot!" mondja Dakota ahogy hirtelen befordulunk egy sarkon. "A nagymamám hangját hallom!" Valóban, Tippi Hedren pisztáciaszínű ruhája a 'Madarak'ból van kiállítva a következő szobában (amit Dakota adaptált a Christopher Kane show-beli megjelenéséhez). A kiállítás keretében archív felvételeket is bemutatnak, az egyiken Tippi beszélget a híres jelmeztervezővel, Edith Head-dal - abban a legendás öltözőben az Universalnál, ahol Dakota Fifty Shades-es ruháit igazította rá Mark Bridges tervező. Majd Tippi Hedrend hangját halljuk újra: "Rájöttem, hogy mennyire is fontos a ruhatár egy filmnél, a karakter szempontjából... Gazdag? Szegény? Vagy... egy kurva?"
"Mi? Mi?!? Mormor!" sikítja az őszintén feldúlt Dakota, egy svéd szót használva a "nagymamára," és felfedve ezt a kis prűdséget kissé különösnek tűnik a vászonbeli ügyködését tekintve a Fifty Shades-ben. "Te. Jó. Isten."
Kissé megbékélt az 1930-as évek Adrian és Travis Banton kosztüm-extravaganzáitól, amely utána következett. "Egyszerűen a filmek a legjobb dolgok a világon," mondja sóhajtva. Megfelelően fellelkesedve, úgy határoz meg is néz egyet az este húgával, és abban egyeznek meg, hogy az a Holtodiglan lesz.
Mit tartogat a közeljövő? "Egy kicsit sajtózom a Fifty miatt, majd pihenek az év hátralévő részében," mondja Dakota jókedvűen. "Szeretnék lazulni a barátaimmal. A családommal - igen, néha szeretnék együtt lógni a családommal!"
Sam Taylor-Johnson viszont ebben nem ennyire biztos. "Szerintem ez elviszi arra a pontra, aminek már szemtanúja volt a szülei által," mondja Dakota karrier-megerősítő szerepe kapcsán. "Most jómaga is meg fogja tapasztalni azt."
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése