TIME | Lehet, hogy hallottál már a hírhedt könyv, a Fifty Shades fo Grey filmváltozatáról, amely Február 13-án kerül bemutatásra. Abban az esetben ha távol voltál egy másik galaxisban, ez egy bestseller regény adaptációja, amely 2011-ben jelent meg, és némi, uhm, nem-standard budoár gyakorlatokat tár fel. A TIME
korai betekintést nyerhetett a filmben és lehetősége nyílt beszélgetni a film sztárjaival, Jamie Dornannal és Dakota Johnsonnal azon jelenetekről, amiket a legnehezebb volt leforgatni számukra - és ezek nem feltétlenül azok, amelyekre gondolnál. "Bárki elmondhatja neked, hogy a szexjelenetek, függetlenül a film tartalmától, mindig cselesek, bonyolultak és viszonylag kényelmetlenek," mondja Dornan, aki Christian Grey-t alakítja. "De azt hiszem, ami nekem személy szerint a legnagyobb nyomást jelentette, az az interjú-jelenet volt." Ez egy korai jelenet a filmben, ahol a főhősnő, Anastasia Steele megérkezik, hogy interjút készítsen Grey-jel a főiskolai újságja számára; helyettesítve szobatársát és barátnőjét, aki lebetegedett. A filmes terminológiában, ezt nevezzük meet-cute*-nak. "Ez az első alkalom, hogy látjuk Christiant, a rendkívül impozáns irodájában, nagyon is irányító valamint hatalom-teljes pozícióban," mondja Dornan. "Mindennek érződnie kell, miközben annak a gyors érzete is meg kell legyen, hogy ezen kettő között azonnali a kapcsolat." Dornan megjegyzi, hogy a stáb két teljes napon át vette fel ezt a jelenetet, "ami azt jelenti, hogy nem csak Én voltam az egyetlen, aki azt gondolta, nagyon jól, helyesen kell ezt megcsinálnunk."
Johnson, talán nem meglepő módon az egyik, Grey lekötözős odújában játszódó jelenetet találta a legigénybevevőbbnek. "Van egy jelenet, amely során Christian egy korbácsot használ Anastasián," mondja. "Szexjelenetet forgatni nem egy érzéki vagy élvezetes állapot. Nagyon forró, tüzes - de nem fülledt, szexuális módon. Egyszerűen csak izzadós, és nem igazán kényelmes. És mindennek tetejében, a kezeim és lábaim le voltak kötözve, el voltam vakítva és mindeközben azzal a bizarr eszközzel ütöttek." Nem csak elvették Johnson minden érzékét, de a jelenetet többször is végig kellett csinálnia, több órán át. Hogy birkózott meg ezzel? Nem annyira rosszul, mint ahogy sokunk gondolná. "Ez egy érzelmi próbatétel volt," mondja. "Először úgy voltam, hogy 'Istenem, ez a legrosszabb dolog a világon,' de később már azt mondtam, 'Rendben, csináljuk, haladjunk.'"

*meet-cute: az a jelenet egy filmben, vagy sorozatban, ahol egy jövendőbeli pár először találkozik.
0 megjegyzés :
Megjegyzés küldése